Bezárják az önkormányzati irodából kialakított munkásszállót Erzsébetvárosban
Önkényes ingatlanfoglaló alakított ki munkásszállót a VII. kerületben, de ennek most vége.
Önkényes ingatlanfoglaló alakított ki munkásszállót a VII. kerületben, de ennek most vége.
A durva jelenetsor közelében egy rendőrautó is elgurult, de nem észlelte a garázdaságot.
Először egy személygépkocsi ment neki, majd egy harmadik autó is nekiütközött.
A baleset a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésénél történt.
Kis pofon a Fidesznek, diadal az ellenzéknek.
A kerületi taggyűlés támogatja az indulását az idei polgármester választáson. Ugyanakkor Nyakó István lapunknak délután azt mondta, még nincs hivatalos jelöltje az MSZP-nek.
Az okozhatta a gondot, hogy az egyik önkormányzati lakásban évek óta lopták az áramot, de már a csapból folyó víz is rázott.
Hamis, ráadásul több évtizeddel megkésett hagyományőrzés jegyében állítottak emlékszobrot „a magyarok szeretett királynéjának”, Sisinek a nevét viselő Erzsébetnek.
Az európai elfogatóparancs alapján került rendőrkézre.
A férfi egyerzsébetvárosi szórakozóhely előtt bántalmazott egy másikat, a rendőrség vádemelést javasol az ügyben.
Szombat hajnalban egy Akácfa utcai szórakozóhelyen razziáztak a rendőrök. Füles alapján mentek.
A Modern Magyarország Mozgalom elnöke a Demokratikus Koalíció jelöltje mögé állt be.
Ahogy nő a munkaerőhiány, egyre gyorsabban kell valahol elhelyezni a vendégmunkásokat.
Belső-Erzsébetváros = bulinegyed. Ennek a cikknek a célja, hogy ez ne így legyen, a bulinegyed helyére kulturális negyed kerüljön. Ehhez azonban türelmes olvasókra van szükség, mert a cikk írója nem kíván betiltani semmit sem. Sőt, legnagyobb problémája, hogy a két egymással szemben álló oldal egyike be akarja zárni éjszakára a szórakozóhelyeket, a másik meg nem akar semmit sem tenni a helyzettel, csak túlélni. Egyik sem megoldás.
EP-kampányra használták a kerületi képviselők az ingyenes helyi lapot, amire nem lett volna lehetőségük, így sérült az esélyegyenlőség, hiszen más pártok nem kampányolhattak.
A VII. kerületi polgármester szerint a kiadhatóság miatt kell némi átalakítást végezni.
A férfi a rendőrök szeme láttára hajította ki betöréshez használt eszközeit az autója ablakán.
Egy pad előtt fekvő, láthatóan ittas fiatal ruháját is átkutatta a férfi, aki előtte padokat rugdosott és postaládákat rongált.
A városrész közlekedési szempontból jelenleg sem az autósok, sem a bringások, sem a gyalogosok számára nem megfelelő.