Közel félmillió forint támogatáshoz jutott a felcsúti foci, hála 65 nagylelkű magyarnak
A tao-pénzeket előszeretettel költő klubnak magánszemélyek ajánlották fel adójuk 1 százalékát. Összesen 65-en.
A tao-pénzeket előszeretettel költő klubnak magánszemélyek ajánlották fel adójuk 1 százalékát. Összesen 65-en.
A fegyelmi bizottság azt állapította meg, hogy ütés, rúgás vagy más a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt.
A Puskás-díj átadását tartották, jelen volt Szöllősi György, mint a Puskás-díj egyik létrehozója is, Mészáros Lőrinc pedig mint a Felcsút klubelnöke.
A DK-s Földi Judit feküdt már a felcsúti kisvasút elé, de dekorálta már a Cinege utcai Orbán-ház bejáratát is. Most Orbán felcsúti házára tett uniós zászlót.
A Puskás első idei győzelme után lökdösődni kezdtek a felcsúti és a fehérvári játékosok.
Áprilisban lemondott Orbán Viktor barátja, ezért időközi polgármester-választást tartottak Felcsúton, aminek megvolt az ára.
Felcsútnál több pénzt csak nyolc másik önkormányzat kapott a jutalmazott 120-ból.
Ahogy korábban megírtuk, a 34-szeres válogatott Varga József csütörtökön szerződést bontott az Európa Ligában érdekelt Mol Vidi FC-vel, majd még ugyanaznap bejelentették az érkezését a bajnokságban utolsó helyezett felcsúti Puskás Akadémiához.
A kormányhivatal elbontatta az építményt, de nem ússzák meg ennyivel.
Az üzemeltető felcsúti alapítvány közlése szerint "adományokból" fedezik a veszteséget.
A kétfarkúak magukhoz méltó választ küldtek a felcsúti önkormányzatnak, amely felszólította a pártot, hogy állítsák vissza a településen betömött kátyúk eredeti állapotát.
A gyeppel nem először voltak gondok.
A Fidesz-KDNP jelöltjét, Mészáros László Istvánt választották polgármesterré a Fejér megyei Felcsúton vasárnap tartott időközi polgármester-választáson.
Négy forduló alatt most először nyert csapat 2rule-mezben.
Az viszont nem derült ki, miből hosszabbítják meg.
Ázhatnak tovább a helybeliek, míg a járatra várnak.
Egész kis csoport buzdította kedvenc csapatát a Mezőkövesd ellen.
Még nem tudni, mennyit követelnek majd a párttól.