5 másodperc alatt pattan fel 0-ról 200-ra a legújabb biturbó Ferrari
Az egyszemélyes olasz hibrid végsebessége meghaladja a 350 km/h-t.
Az egyszemélyes olasz hibrid végsebessége meghaladja a 350 km/h-t.
A 725 lóerős Purosangue jelentősen többe kerül, mint a Lamborghini Urus vagy az Aston Martin DBX.
Ez a vörös fényezésű olasz sportkocsi 3 évtizeddel tekeri vissza az idő kerekét.
Minden idők egyik legnagyobbja, aki hihetetlenül fiatalon került fel az autóversenyzés csúcsára, de ahogy öregedett, úgy találta meg és használta egyre inkább a hangját, amellyel ugyanúgy képviseli a saját versenyzőtársai érdekeit, mint a méhekét, a nőkét és a bolygóét. Szégyenlős csodagyerekből lett négyszeres világbajnok, majd a paddock bölcse, akinek mindig van valami releváns mondanivalója a világról, amelyben élünk. A versenypályán már nem fogjuk látni megvillanni, de a véleményét ezentúl sem fogja magában tartani. Sebastian Vettel ezen a hétvégén utoljára áll fel a rajtrácsra Forma–1-es autóban.
A közel 4 évtizedes múltra visszatekintő olasz sportkocsit alig több mint 5 ezer kilométerrel kínálják eladásra.
Soha nem fizettek még ennyit modernkori Forma-1-es autóért.
A kocsit közvetlenül Enzo Ferraritól vette át, miután leszerződött a csapatához.
A legendás német autóversenyző öt alkalommal győzött ezzel a konkrét kocsival.
Lassan hagyomány, hogy autókat ad magának születésnapjára.
A 288 GTO sem jön gyakran szembe az utakon, a 288 GTO Evoluzione viszont még nála is sokkal ritkább.
Egyelőre csak egy magyar dizájner munkája az egész, de ki tudja, egyszer bármi megtörténhet.
A nyitott tetős olasz sportkocsi mozgatásáról egy magas fordulatszámú V12-es szívó benzinmotor gondoskodik.
A magyar adóhatóság köröztette a kocsit.
A játékgyártó a francia, az olasz és a német autók kis rajongóira egyaránt gondol.
A szupersportos olasz szabadidő-autó V12-es motorja bőven több mint 700 lóerős teljesítménnyel rendelkezik.
A remek biturbó V6-os benzinmotorban sikerült még találni néhány extra lóerőt.
Újabb lépést tett második világbajnoki diatala felé a címvédő Max Verstappen, aki Monzában, a Ferrari hazai versenyén is győzni tudott.
Az újkori GTO 200 lóerővel erősebb a 80-as évekbeli eredeti modellnél.
A német gyártó 2026-tól száll be a száguldó cirkuszba.
Nem ez az első eset, hogy az F1-es Ferrarira hajazó autó feltűnik a cseh autópályán.