A Ferrari hibázott, Verstappen behúzta a Spanyol Nagydíjat
A Mercedes is éledezik: George Russell dobogóra állhatott, Hamilton csak hajszálra volt a negyedik helytől.
A Mercedes is éledezik: George Russell dobogóra állhatott, Hamilton csak hajszálra volt a negyedik helytől.
Az olaszok első szabadidő-autója hamarosan bemutatkozik, és úgy tűnik, hamar be fog illeszkedni a kínálatba.
A divatterepjáró-őrület minden korábbinál magasabb fokra hág, a Bugatti és a McLaren viszont még ellenáll a csábításnak.
Összesen 599 darab készült az autóból.
A hibrid hajtásláncú olasz újdonság tetejének lenyitása mindössze 14 másodpercnyi időt vesz igénybe.
Az F1 és CART világbajnoki címmel rendelkező brit pilóta egykori vörös versenyautójára most bárki lecsaphat.
A brit fővárosban nem ritkák a szupererős és méregdrága sportkocsik, de az új Ferrari 812 Competizionét még itt is komoly érdeklődést kelt.
Ebből a gyönyörű olasz sportkocsiból még a gyakorinak nagy jó indulattal sem nevezhető F40-nél is sokkal kevesebb példány készült.
Az első hivatalos kedvcsináló fotón az újdonság frontrésze vehető szemügyre.
A stílusos sportkupé biturbó V8-as erőforrásában találtak még néhány eddig szunnyadó lóerőt.
A színtiszta vezetési élményt ezúttal automata váltó és turbófeltöltő sem befolyásolja.
A 80-as években nem nagyon létezett ennél sportosabb szedán.
A nagy gyártók után az exkluzív márkák is sorra elhagyják az orosz piacot. Azonban van gyártó, amelyet ezen túlmenően is érint a konfliktus.
A hangtalan suhanástól kezdve a normál közúti poroszkoláson át egészen a versenypályás üvöltő száguldásig. Az akár zöld rendszámozható legújabb Ferrari egy nagyon picit megmenti a világot, miközben kaján vigyorral az arcán pusztítja a táltosbenzint és a finom gumikat.
A szívómotoros sportkocsi hangja így is lenyűgöző, az pedig, hogy jogosan parkolt-e ott, más kérdés.
A Purosangue egyik példányát a jelek szerint a gyártósoron kapták lencsevégre.
Ha esetleg nem elég izgalmasak a normál Ferrarik, akkor az olasz cég adott esetben megrendelésre is készít egyedi modelleket.