A migránskampány hozta a Fidesz új szavazóit
Róna Dániel a Corvinus Politikatudományi Intézetének egyetemi tanársegédje, aki az elmúlt hónapokban az MSZP-Párbeszédet segítette tanácsaival. Vele csinált interjút a Magyar Narancs.
Róna Dániel a Corvinus Politikatudományi Intézetének egyetemi tanársegédje, aki az elmúlt hónapokban az MSZP-Párbeszédet segítette tanácsaival. Vele csinált interjút a Magyar Narancs.
Az EP-képviselő a kollégáinak levélben magyarázta el a győzelmet.
A szervezet megkongatta a vészharangot az illiberális demokráciák miatt a legfrissebb jelentésében.
Rengeteg, nem itthon élő kettős állampolgár voksolt listára és egyéni jelöltre is az ukrán és a szerb határnál. Az RTL Klub stábja ott volt, a Házon Kívül című műsorban pedig megmutatják, mit látnak.
Sorra osztják tovább az emberek egy lassan diplomát szerző lány, Mészáros Luca nyilvános Facebook-posztját, aki a jövőjét érintő kilátástalanságról ír: óvónőként végez, de úgy érzi, alacsony fizetése miatt aligha lesz képes boldogulni, de nemhogy lakhatása kérdéses, egy kinézett kávéfőzőt sem tud megvenni magának. A bejegyzést mostanra több mint 27 ezren osztották meg.
A harmadik kétharmados győzelem után nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, ahol beszélt a terveiről is. Új kormány lesz, új emberekkel, új felosztással. Jön a Stop Soros törvény és lesznek további változások is, de elnöki rendszerben nem gondolkodik. Sok külföldi újságíró kérdezhetett, azonban például lapunk nem.
A bíróság nem fogadta el Menczer Erzsébet érvelését és első fokon elutasította a keresetet.
Megvizsgáltuk, mit jelent az, ha a kampányban valahol megjelenik Orbán Viktor és személyesen is segíti a kormánypárti jelöltet. A miniszterelnök jellemzően billegő körzetekbe ment, és mint az alábbiakból kiderül, kevés kivételtől eltekintve rengeteg plusz szavazatot intézett pártjának.
Végigvettük, változtathatnak-e a parlamenti erőviszonyokon a külföldön szavazók és az átjelentkezettek voksai, amelyeket még csak ezután számolnak össze.
Sorozatban harmadjára nyert kétharmaddal a Fidesz, ami önmagában óriási meglepetés, de van még itt néhány elgondolkodtató tény.
Gulyás Gergely magyarázata szerint a bevándorlás elutasítása nem xenofóbia, hanem életösztön.
Gyorsan és határozottan semlegesíteni kell ezt az értéktumort – mondta a luxemburgi külügyminiszter.
A kétharmados győzelmet követően a miniszterelnök olyan képeket tett közzé Facebook-oldalán, ahol gyermekei és felesége körében látható.
Juncker-pofon, a baloldallal lepaktáló szélsőjobb, kotkodáló csirkeember – ezekkel a motívumokkal foglalta össze a humorista John Oliver a magyar választásokat megelőző állapotokat.
A szocialista európai parlamenti képviselő szerint csak baloldalról lehet megverni Orbánékat.
Az eurómilliárdok kezelésével összefüggésbe hozott miniszter szerint nagyon nagy küzdelmen vannak túl, szerinte a magas részvétel egyértelműen annak a bizonyítéka, hogy az embereket érdekli az ország sorsa.
Rövid, de velős Facebook-posztban reagált az újabb Fidesz-győzelemre az LMP társelnöke, aki bár az éjjel benyújtotta a pártvezetésről szóló lemondását, azt ígérte, ettől még nem szabadulnak meg tőle Orbánék.
A szétzúzott ellenzék még csak próbál magához térni, miközben Orbán ott folytathatja, ahol múlt héten abbahagyta. Lesz-e elégtétel, még több Soros, és újabb, megállításra váró képzelt ellenség? Percről percre a harmadik Fidesz-győzelem utáni éjszaka első napja.
Számos jelentős külföldi napilap számolt be hétfőre virradóra az Orbán Viktor vezette Fidesz nagyarányú választási győzelméről.
A Fidesz nagyobb fölénnyel nyerte meg a 2018-as választást, mint amire akár maga is számított, lényegesen több szavazatot kapott, mint négy évvel ezelőtt. A rendszerváltás utáni magyar politikában még soha nem nyert egy politikai erő háromszor egymásután, ráadásul ebből a három győzelemből számos tekintetben a mostani tekinthető a Fidesz legnagyobb sikerének – írta a választás utáni gyorselemzésében Török Gábor.