Ez gyors volt: Liam Lawsont máris lecseréli a Red Bull?
Alig két futamot kapott az új-zélandi.
A hangélmény biztosan jobb lenne, de a világ közben másfelé halad.
A McLaren ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, ami a versenyképességet illeti, még akkor is, ha Oscar Piastrin kifogott az eső, Lando Norris győzelméhez pedig a szerencse is kellett. A melbourne-i pálya alaposan megdolgozta az újoncokat – kivéve Andrea Kimi Antonellit.
Az eddigi egyik legnagyobb költségvetésű hollywoodi film nyáron debütál.
Barcelonában az MWC-kiállításon nemcsak mobilokkal, hanem érdekes autókkal is találkozhatnak a látogatók.
A szenzitív anyagokhoz az egykori autóversenyző volt testőre jutott hozzá, majd átadta egy másik férfinak. Az azzal fenyegette meg Schumacher családját, hogy ha nem fizetnek, feltölti az anyagokat a dark webre.
A filmben a most aktív Forma–1-es pilóták is felbukkannak.
Ez a harmadik alkalom, hogy új csapatánál töréssel indít.
Egy 2023-as autót próbált ki a hétszeres világbajnok.
Esteban Oconnal váltott rádióüzeneteit biztosan halljuk majd.
A hétszeres világbajnok szerint új korszak nyílik az olasz csapat történetében.
Sergio Pérezzel négy év után szakított az istálló, Liam Lawsont szerződtetik a helyére.
Sem a csapatok, sem a pilóták részéről nem automatikus, hogy részt vegyenek a sorozatban. Viszont a nyereség sem elhanyagolható összeg.
A kék autókon már most ott van az új logó.
Az Abu-Dzabi Nagydíjon Max Verstappen már a széria győzteseként startol.
A mesterséges intelligencia segítségével csinálna forradalmat a repülőgép- és autógyártásban Robin Tuluie, aki nemrég bemutatta első, erre a célra szánt szoftverét.
Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is a Holland Nagydíj.
A versenyző a Haashoz távozik, az utolsó futamon a tartalék pilótát veti be a francia csapat.