Le akarjuk bontani ezt a rendszert, mert van jobb megoldás! – magyarázza egy kedves, fiatal srác a Szintagma téren, a görög parlament épülete előtt. Közgazdászhallgató, és trockista. Ez most nagyon menő arrafelé. De ugyanilyen tiszta tekintetű, lelkes fiatalok vonulnak a tér másik oldalán a PAME, vagyis az Összmunkás Militáns Front zászlói alatt, csak ők még többen vannak. Leninisták, mármint ez az önmeghatározásuk, mert a trockisták szerint viszont sztálinisták. Amúgy a PAME a Görög Kommunista Párt fiókszervezete, és arrafelé Sztálinnal nem nagyon lehet sértegetni senkit: egyenesen büszkék, hogy 1917 óta fegyverbarátságban harcolnak a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjával. Manapság – SZK(b)P híján – a putyini rezsimet nyalják fényesre.

A trockista egyetemisták között láthatóan proletár gyökerű, buta arcú anarchisták toporognak bakancsban, fekete-vörös zászlóikkal vállukon. Nincsenek sokan, de késő este majd ők kezdenek benzinespalackot hajigálni, majd mennek szépen a börtönbe, a közgazdász gyerekek pedig vissza az egyetemre. Ahol további, hasonlóan eredményes terveket kovácsolnak a munkásosztály érdekében.

Mindez nemcsak a Júdea Népe Frontot idézi fel, hanem az Orwell riportjából megismert polgárháborús Katalóniát is. Még nem lőnek, de már megvannak hozzá az érveik és indokaik.

Olyan zavarba ejtő az egész, hogy az ember merő humánumból mentő körülményeket keres. Például hogy szegények azért ilyen hülyék, mert náluk nem volt szocializmus, és így joggal hihetik, hogy az egy jó dolog. De ez nem állja meg a helyét sajnos. Ugyanúgy hozzáférnek Orwellhez, mint én.

A tüntetéseket egyébként azért szervezték, mert bent éppen szavazott a parlament az unió kegyetlen diktátumáról. El kell ismerni, a népi ideg érthető annyiban, hogy a kormányuk előbb megszavaztatta őket arról, hogy ezt nem, együtt örült velük egy napig, aztán rögtön utána bejelentette, hogy sajnos mégis, mert a tárgyalófelek nem egyeznek bele a nembe. Esetleg érdemes lett volna előbb megkérdezni őket. Ha lesz politikai Darwin-díj, a vele járó serleg Alexisz Cipraszt fogja ábrázolni, félreérthetetlen helyzetben.

Görögország egyébként a kisvállalkozók országa. Vendéglősök, kompkapitányok, fuvarosok és borászok teszik a dolgukat nap mint nap, csak nekik emiatt nincs idejük felvonulni és tizenhatodik havi bevételért hőzöngeni. Különben meg maguk is látják, hogy december után rögtön január következik a könyvelésben, és nem jönnek tizenharmadik havi turisták másik dimenzióból. Viszont érthetően felháborodnának, ha nem akarnám kifizetni az ebéd árát azzal a felkiáltással, hogy szegény magyar vagyok, akit régen tép a balsors. Jól tennék, ha hallatnák a hangjukat, mert a további kommunista haladást már az ő boltjuk és hajójuk árából lehet csak fedezni.

A görög baloldali erők követelése nagyjából az, hogy írják le az eddigi hiteleket, hogy újabb kölcsönöket lehessen felvenni, amiből aztán jut a jólétre. Ilyen transzfer azonban a természetben nem fordul elő.

Olyan igen, ami a bizalmon és a reményen alapul. Ezért nem sajnálja az ember a pénzt a gyermekére. Cserébe viszont korlátozza a szuverenitását: az okos, fejlesztő játékot, tanfolyamot, különórát, biciklit megveszem neki drágán is, a hülye játékra viszont nem adok. Az meg tényleg mindennek a teteje, amikor a hülye játék megveszi magát az én pénzemből. Márpedig pont ez történik, amikor az Európai Unió demagóg, ostoba kormányok hatalmon maradását finanszírozza.

Görögország pacifikálása nem egyszerű feladat. De még ennél is fontosabb időben példát statuálni mindenki másnak, Spanyolországtól Kelet-Európáig: Marx halott, Lenin halott, és aki a csontjaikat csócsálja, az éhen fog halni.