hvg.hu Itthon

Fegyelmi eljárás indulhat Márki-Zay Péter ellen

A polgármester fedezet nélkül vállalt kötelezettséget egy beruházásra, amelyre nem lett volna lehetősége - mondta a helyi Fidesz. Márki-Zay szerint csak így lehetett megmenteni 170 millió forintot.

hvg.hu Vállalkozás

A fele sem igaz, ilyen módszerekkel próbálja besározni Márki-Zayt a Fidesz

Nem hazudott, csak csúsztatott Hegedűs Zoltán, a vásárhelyi Fidesz-frakció vezetője, amikor a Magyar Időknek nyilatkozva azt mondta, hogy egy nagy cég lefújja tervezett beruházását, mert bizonytalan a politikai helyzet. Egy szó sem igaz az egészből, de a képviselő egy helyi portálra hivatkozott, ahol ez a hír megjelent.

Gazdaság

Márki-Zay fideszes ellenlábasa a Magyar Időknek: a polgármester magára hagyta a várost

Veszélybe került a hódmezővásárhelyi önkormányzat működése amiatt, hogy Márki-Zay Péter polgármester nem a településsel, hanem országos politikai kérdésekkel foglalkozik – jelentette ki Hegedűs Zoltán fideszes önkormányzati képviselő, aki úgy tudja, a bizonytalan politikai helyzet miatt egy komoly befektető elhagyhatja Hódmezővásárhelyt, amivel százötven új munkahelyet veszítenének el.

hvg.hu Itthon

Bejött az összefogás: az ellenzék legyőzte a Fideszt Hódmezővásárhelyen

A napközbeni rekordgyanús részvételi számok is azt mutatták, a hódmezővásárhelyiek valamiért nagyon akarnak szavazni. A kérdés az volt, kire: estére kiderült, hogy leginkább azok járultak az urnákhoz, akik változást akarnak. Márki-Zay Péter független jelölt végül fölényesen győzött, abban a városban, ahol a mostani ellenzék emberemlékezet óta nem rúgott labdába. Az esemény krónikáját, illetve a vasárnap esti reakciókat itt mind megtalálja.

T. R. Itthon

Hódmezővásárhely: hiába tűnik magabiztosnak a Fidesz, nagy a tét

A kormánypárt már idejekorán felsrófolta az április választás tétjét, így az ellenzék és a Fidesz egyszerre lépett be arra a politikai mezőre, ahol a vasárnapi vereség hosszú letargiát, a másfél évre szóló polgármesterség könnyen négy évet jelentő győzelmet hozhat. A hvg.hu heti politikai elemzése, ami most egy előretekintés.

MTI Itthon

Lázár bejelentette, kit jelölnek polgármesternek a városában

Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármestert jelöli a Fidesz és a KDNP helyi szervezete az elhunyt Almási István városvezetői posztjára a február 25-i időközi önkormányzati választásra – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

hvg.hu Vállalkozás

A multik hasonlatossága az egyházhoz

Az egyház olyan szervezett vallási közösség, amelyet közös hittételek elfogadása jellemez. Szinte minden egyház fontos szerepe és feladata a tanítás, a legtöbb egyháznak hierarchiája, szabályai, formai keretei, illetve szertartásai vannak. A multik hasonlatossága az egyházhoz egyre jobban és egyre szélesebb területen bontakozik ki. Részlet Hegedűs Zoltán Amit érdemes megtanulni a multiktól, és amit nem című könyvéből.

Sok településen osztanak maszkot az önkormányzatok, Pécsen 150 ezret

Sok településen osztanak maszkot az önkormányzatok, Pécsen 150 ezret

Délben bejelentést tesz Orbán Viktor

Délben bejelentést tesz Orbán Viktor

Nem jut el külföldre, sőt a lakáson kívülre se nagyon? Most jönnek jól az élő webkamerák

Nem jut el külföldre, sőt a lakáson kívülre se nagyon? Most jönnek jól az élő webkamerák

Gyógyszerek előállítását gyorsító eszközöket fejlesztenek Szegeden

Gyógyszerek előállítását gyorsító eszközöket fejlesztenek Szegeden

Megölte egyéves kislányát egy nő Budapesten

Megölte egyéves kislányát egy nő Budapesten

Pánik helyett játszom - társasozzunk karantén idején!

Pánik helyett játszom - társasozzunk karantén idején!

Egy 25 éves magyar is belehalt a fertőzésbe Thaiföldön

Egy 25 éves magyar is belehalt a fertőzésbe Thaiföldön

Többféle koronavírust is izoláltak Magyarországon

Többféle koronavírust is izoláltak Magyarországon

A címlapról ajánljuk