A Heinekennel szerződnek Orbánék
Szándéknyilatkozatot ír alá a Miniszterelnökség és a Heineken Hungária Zrt. csütörtökön.
Szándéknyilatkozatot ír alá a Miniszterelnökség és a Heineken Hungária Zrt. csütörtökön.
Csökkent a Heineken nyeresége 2013-ban. A világ harmadik legnagyobb söripari vállalatának az egyszeri tételeket nem számítva, 4,6 százalékkal, 1,59 milliárd euróra csökkent a profitja – közölték szerdán a vállalat székhelyén, Amszterdamban. Az értékesítési árbevétel 1,3 százalékkal, 21,25 milliárd euróra (6570 milliárd forint) nőtt.
A Heineken-örökös harminc évvel ezelőtti elrablásáról készülő filmben forgat október végétől Anthony Hopkins.
Magasabb értékesítési árbevétel mellett csökkent a holland Heineken, a világ harmadik legnagyobb söripari vállalatának nyeresége az első félévben.
Új vezérigazgató irányítja a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt-t. A távozó Oladele Ajayit a holland Joris Huijsmans váltja, aki Szingapúrból érkezik, ahol az Asia Pacific Breweries (APB) integrációs menedzsereként dolgozott a Mexikóban töltött éveket követően.
A nagy nemzetközi sörmárkák mindenütt ugyanolyan minőségben kaphatók – állítja a világ négy legnagyobb sörgyártója közé tartozó Carlsberg magyarországi és horvátországi leányvállalatának az igazgatója. A dán Carsten Haerup Christensen szerint a kis kézműves sörfőzdék ügyesen lesték el a borászoktól, hogyan lehet személyesebben megszólítani a fogyasztókat. A sördivatokkal kapcsolatban pedig örül annak, hogy "ez az egyszerű termék minden irányban talál magának megújulási lehetőséget".
Sörösrekeszekből, palackokból vagy sörösdobozokból készült művészi igényű dekorációval lehet pályázni a Heineken és a Design Terminál pályázatára. A verseny célja, hogy a hazai pályázók a sörök csomagolását innovatívan újrahasznosítva alkossanak látványelemeket.
Tíz magyar terv is bejutott a legjobb száz közé a Heineken nemzetközi söröspalack-tervpályázatán.
Ünnepi sörösüveget tervezhetnek a Heineken rajongói. A tét nagy: milliók koccintanak majd a győztes palackkal.
Az év utolsó napján vödörben kapják a sörüket a spanyol La Sureña étteremlánc vendégei.
A megnövekedett költségek és adóterhek miatt elkerülhetetlen az áremelés a söriparban – az ágazat idén a tavalyihoz hasonló értékesítési adatokat produkálhat, a jövedelmezőség azonban várhatóan jelentősen romlik. A Heineken Magyarországon 10 százalékos áremelést tervez 2013-ra.
A magyarországi sörpiac a megnövekedett költségek és adóterhek miatt nem tudja elkerülni az áremelést - nyilatkozta Dele Ajayi, a Heineken Hungária vezérigazgatója a Világgazdaság szerdai számában.
Először sikerült egy magyar vállalat gyárának bekerülnie az Strategic Manufacturing Awards jelöltjei közé. A World Trade Group idén a Hell Energy szikszói gyárát jelölte Európa három legjobbja közé.
Ázsiai sörrel lép piacra Európában a Heineken, miután megvásárolta az egyik legkedveltebb sör gyártójának csaknem 40 százalékát, s így 95 százalékba övé lesz a szingapúri vállalalat.
A Heineken kénytelen felvásárlási ajánlatot tenni a thaiföldi Asia Pacific Breweries Ltd-re (APB) ahhoz, hogy fenntarthassa ellenőrzését a cég felett.
Crisis is over! – legalábbis a Magyar Sörgyártók Szövetségének tagvállalatai szerint. Ugyanis 2011-ben 3,8 százalékkal több sört adtak el itthon, mint egy évvel korábban, és ezzel a 2006 óta tartó csökkenést sikerült megállítaniuk.
Öt év után újra bővül a magyar sörpiac a Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint, tavaly Magyarországon a tagvállalatok által értékesített sör mennyisége 3,8 százalékkal haladta meg az előző évit - közölte Csíkné Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az utóbbi idők kormányzati intézkedései mellett nem tudnak elmenni a sörgyártók sem, kénytelenek árat emelni – közölte a Heineken. A cég a termékpalettája bővítésével és a környezetvédelem előtérbe helyezésével próbálja meg ellensúlyozni a drágább italokat.
Önkorlátozó intézkedéseket fogadott el Európa nyolc legnagyobb alkoholgyártója, amelyekkel meg akarják akadályozni, hogy a szeszes italokat népszerűsítő hirdetések a fiatalkorúak elé kerüljenek.
A világ harmadik számú söripari csoportja, a holland Heineken szerdán 175 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 16 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 151 milliónál.