Betiltották az Igazi Csíki Sört, 30 napon belül fel kell számolniuk a gyárat
Bár az Európai Márkahivatal decemberben a Heinekennel viaskodó romániai magyar cégnek adott igazat, egy román táblabíróság most felszámoltatja a gyártást.
Bár az Európai Márkahivatal decemberben a Heinekennel viaskodó romániai magyar cégnek adott igazat, egy román táblabíróság most felszámoltatja a gyártást.
A Forma-1 legújabb kiemelt szponzora elég igényes reklámmal mutatkozott be.
Ez a nyár (is) a sör nyara lesz, nem is akárhogyan. A zuhanyozás közbeni sörfogyasztás eddig főként az Egyesült Államokban és Kanadában hódít: a műfaj rajongói megosztották tapasztalataikat azzal kapcsolatban, hogy mikor, hogyan és mivel űzzük a legújabb „relexációs technikát.”
A holland José Matthijsse lett a Heineken magyarországi leányvállalatának új vezetője, ezelőtt négy évig Haitin dolgozott a cégnek.
Józan, de a hölgyeket legalábbis hazakísérni képes pasikat keres a Heineken. A csajok jó eséllyel oda lesznek a reklámszpottól.
Nagyon kreatív reklámvideók készültek tavaly, kezdve a szélenergia népszerűsítésével egészen a Carlsberg ingyensöréig, ami az óriásplakát közepéből folyt. Kiválasztottunk párat a legjobbak közül. Nézegessen király reklámvideókat!
A legnagyobb multinacionális sörgyártókra egyre nagyobb nyomás nehezedik az Egyesült Királyságban és az USA-ban is a mind nagyobb számú és egyre növekvő kapacitású kézműves sörfőzdék részéről.
A holland sörmárka limitált darabokból álló divatkollekciót dobott piacra, amelyet a BP Clothing tervezői alkottak meg.
Egy facipős holland pofát pofoz le a medve a holland Heineken sörgyárral perben álló Igazi Csíki Sör reklámjában.
A filmekben bosszantó termékelhelyezés helyett a Spectre alkotói inkább rövid videókkal oldják meg az árukapcsolást. Daniel Craig ezúttal egy csinos vízisíző segítségére szorul.
Már felbukkanásával megrángatta az oroszlán bajszát az Igazi Csíki Sör, amely a Heineken Ciuc (csíki) Prémium sörére licitált rá, erre a holland márka rögtön bírósághoz fordult. Eddig 3:1 a kis, székelyföldi sörfőzdének, de a meccs elmehet akár az Európai Bíróságig is. A kis sörgyár rafinált tulajdonosa erre is gondolhatott, amikor felerészben hollandként indította el a cégét - és így a bíróság előtt egy holland cég fog perben állni egy részben holland céggel.
Fordult a kocka csíki sör ügyben, hiába döntött első fokon a Hargita megyei törvényszék a Heineken javára, az Európai Unió szellemi jogok védelmével foglalkozó hivatala a Csíki Sör Manufaktúra mellett állt ki, ami jó eséllyel perdöntő lehet másodfokon.
Kedvezőbb adózási környezetre van szükség a söripar hazai szereplői szerint, hogy ne nőjön a versenyhátrányuk a külföldi riválisokkal szemben - írta a Világgazdaság.
Zavaró a forint gyengülése és a gyakran változó pénzügyi és jogi környezet is Magyarországon a Heineken magyarországi vezetője szerint.
Folytatódik a pereskedés a csíki sör márkanévért a Ciuc Premiumot gyártó Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört gyártó székely manufaktúra között.
Nagyon úgy néz ki, hogy a székelyek megcsinálták az év sörreklámját. A Csíki sör szpotjában van minden, ami kell: Hegy, templomtorony, szekér, bajusz, turulmadár, patak vize, na meg a sör. Meg persze medve is.
A SABMiller egy évtizede vásárolja fel a kisebb-nagyobb helyi konkurenseit a világban. A Bavaria, a Miller Brewing és a Foster's Csoport után lehet, hogy a Heinekent is megennék.
Érdekes szolgáltatást vezetett be a Heineken a Twitteren.
Három fordulóban több tucat versenyző mérte össze tudását, hogy aztán a döntőben kiderüljön, az öt legjobb közül, ki képviseli hazánkat a nemzetközi sörcsapolási verseny világdöntőjén Amszterdamban.
Amsterdamban nagyon érzik az ívet, mert megint előálltak valami olyasmivel, ami annak is tutira bejön, aki nem szereti a sört.