Emléktáblát kap a gleccser, amely a felmelegedés miatt elsőként tűnt el Izlandon
Az emléktáblán egy jövőnek címzett levél áll majd.
Az emléktáblán egy jövőnek címzett levél áll majd.
2009-ben még elképzelhetetlen volt, hogy 2,5 milliárd dolláros vagyonalapot indítson Izland, melybe évente és állampolgáronként 7 ezer dollárt (csaknem 2 millió forintot) töltenek.
Közel háromszoros az árkülönbség a kontinens legolcsóbb és legdrágább üzemanyagai között.
"Kicsivel több, mint 2 éve már, hogy elkezdődött életem izlandi fejezete. Kalandvágyam, minden szabadidőmben útra hívott, és kirándulásaim alkalmával igyekeztem bejárni a sziget zegzugos csodavilágát. Az elementáris erőkkel ható, önálló identitással rendelkező sziget és a hangulatváltozásairól híres, kiszámíthatatlan időjárása viszont rendesen próbára teszi az embert. Itt garantáltan, pillanatok alatt komfortzónán kívül találhatjuk magunkat. De a sokszor, minden képzeletemet felülmúló látványok, melyek olykor nagy találkozásokkal is társultak, gyorsan kárpótoltak az esetlegesen elszenvedett kellemetlenségekért…" – Darab Zsuzsa izlandi fotóiból válogattunk.
A külvilág akkor fedezte fel az izlandi nyelv sajátosságát, amikor 2010-ben meg kellett tanulni annak a vulkánnak a nevét, amelynek a kitörése hetekre lebénította a légi közlekedést Európában. A nevet még leírni, nemhogy kiejteni is nehéz: Eyjafjallajökull
Az Izlandi amazon című izlandi filmet díjazta az Európai Parlament.
Emberkereskedelem, pénzmosás és kitartottság miatt négy gyanúsítottat vettek őrizetbe Szegeden a rendőrök.
Saját belépőkártyát is kapott.
A Katla átlagosan 40-80 évente tör ki, ez legutóbb 1918-ban történt meg.
Végleg befejezik Izlandon a csukabálna vadászatát, mivel az nem jövedelmező és helyi halászati vállatok bezárását eredményezte - közölte az IFAW nemzetközi állatjóléti alap.
Heimir Hallgrímsson, aki félállásban még mindig fogorvosként dolgozik, hét év után, saját kérésére távozik posztjáról.
Ilyen korábban sehol sem volt még. Földön, vízen, levegőben érkeznek az első lakók.
Izland-Horvátország 1-2, Nigéria-Argentína 1-2
Nigéria, Izland és Argentína közül kettő számára ma véget ér a világbajnokság.
Délután a dánok egy harmatgyenge 0-0-as is továbbjutottak, este pedig kiderült, hogy Argentína, Izland és Nigéria közül melyik csapat lehetett az egyetlen, amelyik folytathatja.
Theresa May retinájába is beleégett David Attenborugh képsorozata az óceánon úszó szemétszigetről, most egy régi angolszász módszerhez nyúlnak vissza Angliában, hogy csökkentsék a műanyaghulladékok mennyiségét.
Brazília egy nagyon csúnya meccsen legyőzte Costa Ricát, Nigéria úgy megkavarta a csoportját, ahogy csak lehet, és váratlanul a Svájc-Szerbia lett a nap legjobb összecsapása. Ez történt ma a vb-n.
Szerbia bejuthat a legjobb 16-ba, Brazília az első győzelmét szenvedte össze, az Izland–Nigéria-meccsen pedig a legjobban az argentinok szurkolhatnak. Kövesse velünk a nap eseményeit!