#KLIK

 

"Rágalomhadjárat indult ellenem" - Akit a Klik küldött a mészárszékre

Gyertyagyújtással és petícióval demonstráltak pénteken Miskolcon a Kazinczy Ferenc Két Tannyelvű Iskola leváltott igazgatója mellett. A tüntetők egyúttal kinyilvánították, nem fogadják el Dávid Enikő kinevezését, akinek a pályázatát nulla pontra értékelte a szülőkből és a tantestület tagjaiból álló bizottság, ennek ellenére a KIik mégis kinevezte. A hvg.hu-nak sikerült megszólaltatnia az eddig hallgatásba burkolózó új igazgatót is.


Felszámoltatná a Kliket az Együtt-PM
 

Felszámoltatná a Kliket az Együtt-PM

Az Együtt-PM csütörtökön közleményben szólította fel a kormányt, hogy rendezze a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) tanárokkal szembeni adósságát, majd szüntesse meg az intézményt, és adjon nagyobb szerepet a helyi közösségeknek az oktatásban.

MTI MTI

Gondok a Klikben: három évre visszamenőleg tartoznak a pedagógusoknak
 

Gondok a Klikben: három évre visszamenőleg tartoznak a pedagógusoknak

Bár az Emmi azt mondta, területi egyenlőtlenségek felszámolása miatt kell 20 milliárd forinttal kisegíteni a Kliket, a Magyar Nemzet azt írja, a korábbi fenntartói szerkezet öröksége miatt volt erre szükség. A Klik még három évre visszamenőleg tartozik a pedagógusoknak a bankszámla-vezetési költségekkel is.

MTI MTI

Pedagógusok tömege perelheti be a Kliket októbertől
 

Pedagógusok tömege perelheti be a Kliket októbertől

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél (PDSZ) szeptember végéig kivárnak a tanárok elmaradt bankszámla-kompenzációjának kifizetése ügyében, de ha nincs visszajelzés, ezt követően jogi úton kezdik el érvényesíteni a követeléseiket – közölte a Magyar Nemzet.

hvg.hu hvg.hu

Orbán „álmaitól
 

Orbán „álmaitól" retteg, és egyre csak hibázik a kormányzati apparátus

Miközben a miniszterelnököt jól ismerő forrásaink szerint Orbán Viktor ezt a négy évet „nagy víziójának megteremtésére” szánta, egyre jobban látszik is, hogy elégedetlen a kormányzati apparátus eddigi teljesítményével. A kormányváltással járó személycserék, átalakítások miatt a „gépezet” egyelőre több helyen a béna kacsa állapotát mutatja. Cikksorozatunk harmadik része.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Balog elmondja, miért nem baj, hogy ostoba kijelentéséért támadták
 

Balog elmondja, miért nem baj, hogy ostoba kijelentéséért támadták

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban elismerte, hogy részben talán joggal érték bírálatok az állami iskolafenntartót, de annyi engedményt már nem tett, hogy konkrét hibákról beszélt volna. A romaholokausztos kijelentésében sem érez semmi kivetnivalót utólag, legalábbis azt a következtetés vonta le utólag az ügyből, hogy jó helyen áll, akit mindkét oldalról támadnak.

hvg.hu hvg.hu


A postás, a rendőr és a közmunkások – tankönyvterjesztés 2014
 

A postás, a rendőr és a közmunkások – tankönyvterjesztés 2014

Tavaly debütált – és szerepelt le rögtön alaposan – az állami tankönyvterjesztés. Az oktatási kormányzat és a felelős intézmény, a Kello idén nem akart hibázni: a feladatba bevonták a postát, a rendőrséget, és a közmunkásokat is. Egyelőre azonban maradtak a bakik: a pedagógusok nyári felesleges iskolába rángatása, a határidők csúszása, irreális elvárások. Örkényi helyzetek tanévkezdésre várva.



Selejtes bizonyítványok kerülhettek ki az Állami Nyomdából
 

Selejtes bizonyítványok kerülhettek ki az Állami Nyomdából

Elrontotta az Állami Nyomda az általános iskolai bizonyítványokat: egyes példányoknál összekeveredtek az oldalak – írja az Átlátszó Oktatás blog. Kérték az iskolákat, hogy ellenőrizzék a bizonyítványokat, és ha találnak köztük hibásakat, vegyék fel a kapcsolatot a nyomdával a csere ügyében.

hvg.hu hvg.hu


Tankönyvrezsi: Fizetne a szülő és az önkormányzat is, de a Klik beint
 

Tankönyvrezsi: Fizetne a szülő és az önkormányzat is, de a Klik beint

Egyenlőtlenségeket és súlyos tankönyvhiányt eredményezett a „tankönyvrezsi-csökkentés”, derült ki a hvg.hu birtokába került tanári és szülői levelezésből. Az idei tanévben a tankönyvekre költhető 12 000 forintos támogatási plafon nehéz helyzet elé állítja az iskolákat, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) pedig nem tűnik túl segítőkésznek: az egyik budapesti kerületben feltehetően a Klik akadályozta meg, hogy az önkormányzat a plafon fölötti részt támogatásként kifizesse.

Zubor Zalán Zubor Zalán


Viták a Fideszben: mi vár Orbánra 2018-ig?
 

Viták a Fideszben: mi vár Orbánra 2018-ig?

Kibír-e a Fidesz tábora újabb négy év háborús politikát, sikeres lehet-e az a kormány, amely káderhiánnyal küszködik, meg lehet-e állítani a fiatalok elvándorlását a Jobbikhoz? Ilyen kérdések foglalkoztatják a kormánypárt vezetőségét, amely mára tudomásul vette, Orbán Viktort nem lehet leállítani, a miniszterelnök történelmi küldetésének tartja az ország radikális átalakítását. Ha nincs konszolidáció, legalább stabilizáció legyen – mondják a párt prominensei. De mit hozhat a stabilizáció?

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc

Kiakadtak a matektanárok is, Orbánnak írtak dühös levelet
 

Kiakadtak a matektanárok is, Orbánnak írtak dühös levelet

A matematikatanárok szakmai szervezete levelet írt Orbán Viktornak, melyben azt kifogásolják, hogy nem egyeztettek velük a tankönyvellátás korlátozása előtt és kérik az intézkedés felfüggesztését. Úgy vélik, elég kompetensek ahhoz, hogy bővebb körből választhassák ki a matematikatanításhoz való tankönyveket.

hvg.hu hvg.hu

Saját törvényét is megsérti a leköszönő Hoffmann
 

Saját törvényét is megsérti a leköszönő Hoffmann

A köznevelési törvényt és a tankönyvellátásról szóló jogszabályokat is megsérti az a Hoffmann Rózsa által az iskoláknak kiküldött levél, amely szerint egy – ki tudja, mi alapján – összeállított szűkített listáról választhatnak csak tankönyveket a pedagógusok. Ez nem vonatkozik az egyházi iskolákra, ott továbbra is szabad a tankönyvválasztás. A kötelezően előírt, javasoltnak becézett listán erősen problémás kiadványok is felbukkannak.