Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#KRESZ

hvg.hu Itthon

Csak kevés diák jelentkezett eddig a sulijogsira

A 81 ezer jogosult közül csak 10 ezren jelentkeztek eddig az ingyenes KRESZ- és elsősegély-tanfolyamra. A gyakorlati órákért csak azoknak nem kell fizetni, akik bekerülnek a kísérleti rendszerbe, pedig éppen ez a rész a drága.

Ballai Vince Vállalkozás

Messze még a villanyrollerek törvényi szabályozása, van is biztosító, amelyik a háta közepére se kívánja a kötelezőjüket

A mikromobilitási eszközökre még nincsenek KRESZ-szabályok, a velük kapcsolatos kockázatok java ismeretlen, ami meg ismert, nem mutat jól. A biztosítók ajánlatai jelenleg a néhány ezer forintostól a több százezresig szóródnak, ami a szabályok egyértelművé válásával jelentősen változhat, de csak kevés eséllyel hamarabb, mint jövő ilyenkor.

hvg.hu Itthon

Gázolást átélt mozdonyvezető: „Ott nem omolhatsz össze”

A MÁV tájékoztatása szerint, idén már 24-en döntöttek úgy, hogy a síneken vetnek véget életüknek. A gázolás, legyen az öngyilkosság vagy baleset, megviseli a mozdonyvezetőket. A MÁV ezért érzékenyítő és tájékoztató műsort indított, amelyben gázolást átélt mozdonyvezetők mesélnek arról, hogyan dolgozzák fel a tragédiákat.

1 2 3 4 5 6 7
23
Energetikai szakértő: Ha lenne politikai akarat, két év alatt le lehetne cserélni az orosz energiahordozókat

Energetikai szakértő: Ha lenne politikai akarat, két év alatt le lehetne cserélni az orosz energiahordozókat

Afrika igazi „fekete aranya” óriási biznisz, de sokszorosan megfizetünk érte

Afrika igazi „fekete aranya” óriási biznisz, de sokszorosan megfizetünk érte

A férfiak népbetegsége: a prosztatagyulladás

A férfiak népbetegsége: a prosztatagyulladás

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

„Az elhunyt jóságban szenvedett” – a Radnóti Színház feldolgozásában nem zúgnak a harangok, mint Lars von Trier filmjében

Miért nem hatékony motivációs eszköz a félelem?

Miért nem hatékony motivációs eszköz a félelem?

Nem a filmek minősége, hanem egy hatalmas áramszünet borzolta a kedélyeket Cannes-ban a díjátadó előtt

Nem a filmek minősége, hanem egy hatalmas áramszünet borzolta a kedélyeket Cannes-ban a díjátadó előtt

Orbán rendkívüli gazdasági egyeztetésre hívta minisztereit, de végül csak a rezsicsökkentés miatt aggódott

Orbán rendkívüli gazdasági egyeztetésre hívta minisztereit, de végül csak a rezsicsökkentés miatt aggódott

Xabi Alonso lesz a Real Madrid vezetőedzője

Xabi Alonso lesz a Real Madrid vezetőedzője

Itt az ideje pisztáciára cserélni a kajszit a kertben? És tényleg íztelenebbek a mostani gyümölcsök?

Itt az ideje pisztáciára cserélni a kajszit a kertben? És tényleg íztelenebbek a mostani gyümölcsök?

A címlapról ajánljuk