Csodával és pénzbüntetéssel megúszta a kaposvári körforgalmon átrepülő autós
Hatalmas sebességgel szántotta át a Füredi úti körforgalmat egy Seat még szombat éjszaka, majd a földbe csapódott.
Hatalmas sebességgel szántotta át a Füredi úti körforgalmat egy Seat még szombat éjszaka, majd a földbe csapódott.
Bereczki Dávid szerint a plakátragasztás a szabad politikai véleménynyilvánítás részét képezi.
Egy kocsi presszónak ütközött, volt két karambol, egy autót pedig a vonat törte össze.
Horváth Ákos ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.
Nem nagyon lehet mit vitatni egy ilyen felvételen.
A színész ugyanakkor büszke rá, hogy a közönség szereti és milliók nézik a filmjeit.
Székesfehérvárt vezető Cser-Palkovics András és a Kaposvárt irányító Szita Károly is így nyilatkozott az ATV megkeresésére.
A munkálatok idén kezdődnek. A gyár a tervek szerint évente legalább száz katonai járművet fog készíteni.
Két évvel az emberölés után, N. T. kiadatása folyamatban van.
Alig több mint feleannyian akarnak a kaposvári egyetemen színésznek tanulni, mint az előző években.
Várhatóan még idén nyáron megnyit a felújított Somogy megyei bevásárlóközpont.
A másfél éves kisfiút az anya élettársa rendszeresen bántalmazta. A 21 éves anya mindenről tudott, mégsem jelentett a hatóságoknak. Mindkettőjük ellen vádat emeltek.
A kpsvr.hu impresszumában bukkant fel egy az LMP-s politikushoz köthető kft.
A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpia ezüst- és kétszeres bronzérmes egy számban sem jutott döntőbe Kaposváron.
Szerdán hajnalban ölték meg a kecskét brutálisan, a rendőrök egy fiatal férfit gyanúsítanak az állatkínzással.
Egyre elkeseredettebb harc folyik a főváros belső kerületeiben a szabad parkolóhelyekért az ellenzéki polgármesterek vezette önkormányzatok szerint. Több kerületben három-ötszörösére nőtt a szabálytalanul parkolók száma. Pártolitika, vagy jogos kérdés, hogy járványügyi szempontból mekkora szerepe van az ingyenes parkolás újbóli bevezetésének? Helyszíni beszámolók a budapesti parkolás poklából.
Felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség a vétkes sofőrre, és a vezetéstől is eltiltaná.
Horváth Ákos azt ígérte, ha rá szavaznak, nem lesz bajuk a versenyekből.
A túra egy hétvégén át tartott.
Több fiatalkorú lányt vettek rá prostitúcióra, a pénzt elvették tőlük.