Eladásban rekordokat döntöget a Skoda autógyár
A cseh Skoda Auto autógyár májusban 78.100 személygépkocsit adott el, ez éves szinten 19,5 százalékos emelkedés. A Skoda történelmében ez májusi rekordnak számít - közölte a cseh cég honlapján.
A cseh Skoda Auto autógyár májusban 78.100 személygépkocsit adott el, ez éves szinten 19,5 százalékos emelkedés. A Skoda történelmében ez májusi rekordnak számít - közölte a cseh cég honlapján.
A Hardbass egy vicces táncforma, többnyire nagyon fiatalok űzik: villámcsapásszerűen elfoglalnak egy közterületet, és nem engedik át senkinek, amíg ki nem tombolják magukat egy orosz nyelvű számra.
Évek szívós munkája nyomán rohamozták meg az amerikai kommandósok Oszama bin Laden pakisztáni házát. Az akció után kiderült, titkos börtönökben szerzett információk segítették a nyomok felkutatását.
Nem feltétlenül követik "reflexszerűen" a kelet-európai jegybankok az euróövezeti központi bank (EKB) várható áprilisi kamatemelését – jósolták csütörtöki előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyarországi gazdasági alapmutatók önmagukban inkább pénzügypolitikai enyhítést indokolnának.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a napokban jelentetett meg egy előzetes jelentést az egészséget meghatározó társadalmi tényezőkről és az egészségi egyenlőtlenségekről a WHO Európai Régiójában. A jelentés legfontosabb megállapítása, hogy hatalmasak a különbségek Kelet-Európa és Nyugat-Európa között.
Rövid távon nagyon megszenvednék a közép-kelet-európai euróvárományos tagjelöltek az euróövezet felbomlását, ám hosszú időtávlatban a következmények nem lennének feltétlenül olyan rosszak, mint ahogy első pillantásra tűnik. A valutaunió szétesése előbb-utóbb akár "nettó pozitív" fejleménynek is bizonyulhatna a keleti EU-térség számára - vélekedtek csütörtökön megjelent elméleti elemzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A magyar társadalom többsége továbbra sem nevezhető homofóbnak. A közvélekedés azt ugyanakkor elutasítja, hogy a melegek ügyéről közügyként lehessen beszélni - állaptíja meg a Political Capital (PC) melegek társadalmi elfogadottságáról szóló elemzése.
Rekordot döntött az idei első félévben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a kelet-európai és az egykori szovjet térségben végrehajtott finanszírozási programok száma és értéke is - közölte kedden az átalakuló gazdaságok pénzügyi támogatására húsz éve létrehozott londoni bank.
A Kelet-Európából érkező gazdasági hírek most már sokkal biztatóbbak, mint korábban, ám egyes politikai fejlemények súlyos aggodalmakra adnak okot, és fennáll a veszélye annak, hogy a gazdasági válság és annak fájdalmas utóhatásai a piacgazdaság és a demokrácia koncepciója ellen fordítják a térségbelieket - mondta a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke szerda este.
Rekordot döntött tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a közép-kelet-európai és közép-ázsiai kedvezményezett térségben végrehajtott befektetések száma és értéke is - közölték hétfőn a bank londoni székhelyén.
A kelet-európai klímapolitika még mindig a kommunista nehézipar leépülése nyomán erősen visszaeső szén-dioxid-kibocsátásból „él”, a kellően ambiciózus hatékonyságnövelő programok a mai napig hiányoznak – hangsúlyozzák zöldszervezetek.
Moszkvai külügyminisztériumi források értetlenségüknek adtak hangot a Wikileaks honlapon megjelent információ kapcsán, miszerint a NATO az év elején katonai terveket dolgozott ki, amelyek a Baltikum Oroszországgal szembeni védelmét szolgálják.
Lefékeződött a világkereskedelem az elmúlt hónapokban, miután kissé alábbhagyott a globális növekedés üteme. A nagy gazdasági térségek közül csak Kelet-Európa és Latin-Amerika szerepelt jól.
Októberben 1 061 977 új autó kapott rendszámot Európában, 16,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly októberben - jelentették az európai autógyártók szövetségében (ACEA) kedden.
A kelet-európai átalakulások tanulságait próbálja összefoglalni egy tanulmánykötet, amelyet többségében az ELTE történelem szakos doktoranduszai írtak. Az egyik legérdekesebb tanulmány a Szovjetunió összeomlása és az olajárak változása közti összefüggéseket vizsgálja.
Kelet-európai orvosok ezrei dolgoznak vagy készülnek munkát vállalni az Európai Unió alapító államaiban az alacsony otthoni fizetések és a mind rosszabb munkakörülmények miatt. Az unió egészét érzékenyen érintő kérdéssel a brit orvosi lap, a Lancet vezércikkben foglalkozik.
Nyelvi, kulturális, történeti szempontok helyett leginkább aktuálpolitikai megfontolások alapján döntik el a kelet-európai régióban, kikből lehet nemzeti kisebbség – bizonyosodott be a magyarországi bunyevácok önállósodási törekvése kapcsán is.
Továbbra is jelentős a pénzügyi bizonytalanság a balti államokban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában – jelentett ki Nouriel Roubini világhírű amerikai közgazdász Davosban egy osztrák lapnak.
Javította a kelet-európai és közép-ázsiai átalakuló gazdaságokra érvényben tartott növekedési előrejelzéseit pénteken a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely szerint ugyanakkor a növekedési kilátások továbbra is "törékenyek" a térségben, s jelentősek a regionális eltérések.
Soha nem volt nagyon logikus dolog, de a recesszió nyomán végképp kevés értelme maradt az egységes "Kelet-Európa" megjelölésnek - írta pénteki elemzésében a The Economist.