Túl sok volt az áramszünet, betiltotta Koszovó a kriptovaluta-bányászatot
A koszovói kormány nem akarja, hogy a külföldről drágán importált elektromos áramot a kriptobányászok használják el.
A koszovói kormány nem akarja, hogy a külföldről drágán importált elektromos áramot a kriptobányászok használják el.
Kevés a férőhely a dán börtönökben, Koszovóban viszont túl sok van.
Sajtóértesülések szerint a férfi bosszúból lőtt rá a buszra.
Elégedetlenek az EU-ba még fel nem vett nyugat-balkáni országok politikusai az unió vezetőivel tartott szlovéniai csúcstalálkozóval, hiszen Brüsszel ezúttal sem közölte, mikor csatlakozhatnak az unióhoz. Az egy helyben járás már az USA-t is aggasztja.
A blokádnak vége, békefenntartók vigyáznak a jarinjei határátkelőre.
Egyik fél sem sietett megoldani a Szerbia és Koszovó határán kialakult konfliktust, a csetepaté ugyanis a pristinai és a belgrádi vezetőknek is kapóra jön, hogy odahaza újfent bizonyíthassák nacionalista hajthatatlanságukat.
Szerbia és Koszovó képviselői megállapodtak a két ország határán kialakult válsághelyzet megoldásáról. A szemben álló felek október 2-án visszavonják a térségbe vezényelt rendőri és katonai egységeket, a helyüket pedig a NATO-békefenntartók erők, a KFOR katonái veszik át. A teljes rendezéshez azonban még idő kell.
Észak-Koszóvóban egyre nagyobb a feszültség.
Bebetonozta magát a hatalomba Alekszandar Vucsics szerb államfő, akinek azt is sikerült elérnie, amiről a diktátorként számon tartott egyik elődje, Szlobodan Milosevics csak álmodhatott: a parlamentben immár csak kormánypártiak ülnek.
Konvojban hazatérő magyar diplomaták, a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg katonáinak fiai, akik együtt vadásznak bosnyákokra és Hajna Catic, aki Srebrenicában lemészárolt férjét és fiát siratja, egyebek mellett ezek a hvg360 munkatársának emlékei. A délszláv háború borzalmai ma is kísértenek.
A koszovói politika fenegyerekéből lett miniszterelnök Albin Kurti, aki a legszívesebben egyesítené az országát Albániával.
A Spanyolország–Koszovó futballmeccsen az is kegynek számított, hogy a himnuszukat lejátszották, hiszen nem ismerik el az ország létezését.
A pártnak 52 helye lesz a 120 tagú parlamentben.
A két ország felveszi egymással a diplomáciai kapcsolatokat, de az még kérdés, Jeruzsálemben vagy Tel-Avivban lesz-e a koszovói nagykövetség.
Az ország vezetése szerint Szerbia felrúgja a megállapodásukat azzal, hogy tájékoztatás nélkül küld oltóanyagot az ország szerblakta részeibe.
A céljuk az, hogy segítsék az unióba készülő országok jogharmonizációját a természetvédelem területén, és hogy megalapozzák a magyar vállalkozások piacra lépését a térségben.
Egy koszovói férfi paprikák közé rejtve próbálta átcsempészni a drogot a határon.
Nincs kivétel, minden nagy létszámú bulit feloszlatnak.
Leginkább Donald Trump amerikai elnök Nobel-békedíjért folytatott kampányát szolgálta az a Washington által kierőszakolt szerb–koszovói alku, ami a valóságban végrehajthatatlan.
Először az Egyesült Arab Emírségek és Izrael megbékéltetéséért, másodszor Szerbia és Koszovó viszonyának rendezéséért javasolták őt a díjra.