Kína bekeményít, nem engedik repülőre, vonatra szállni májustól a törvénysértőket
Tiltólistások lehetnek a rémhírterjesztők, rendbontók, a társadalombiztosítást nem fizetők, szabálysértők és persze a bűnözők is.
Tiltólistások lehetnek a rémhírterjesztők, rendbontók, a társadalombiztosítást nem fizetők, szabálysértők és persze a bűnözők is.
Felfüggesztették az óriáspandák megtermékenyítését célzó programot az edinburghi állatkertben, mert az utóbbi években kudarc kudarcot követett. Az állatvédők örülnek.
Az Egyesült Államok szüntesse meg a Kínába irányuló high-tech export tilalmát, ezzel hozakodott elő Peking. De hol van ebben a csapda? Mutatjuk.
Sosem indítana a diktatúra felé lépegető Peking kereskedelmi háborút Amerikával, de ha az ország és a nép érdeke azt kívánja, Kína képes "megfelelő választ adni".
Eltörölték az államfő hivatali idejének korlátozását, azaz akár élete végéig maradhat pozíciójában Hszi Csin-ping.
A személyzet létszáma 13-ról 6-ra csökkent az egyik kínai étteremben egy újítás bevezetése után.
A számítások szerint negyven százalékkal lehetne csökkenteni a szállítási időt és húsz százalékkal az üzemanyag-felhasználást a Barents-tenger és a Balti-tenger közötti vasúti összeköttetéssel.
Évente világszerte ötmillió ember hal meg a légszennyezés miatt, de a jóval kevesebbszer emlegetett hangszennyezés is öl: a túl nagy zaj depressziót, stresszt, cukorbetegséget és szívrohamot okoz. Világszerte sok városban elviselhetetlen a zajszint.
A kínai parlament évente egyszeri ülése nemigen szokott meglepetéssel szolgálni. Annál nagyobbat szólt az ülésszak előtt két bűnügyi hír.
Kínában ismét az uralkodó párt forradalmi jellegét hangsúlyozzák – mondta a HVG hetilapnak Hszü Cseng-kang közgazdász, aki szerint visszaállhat az egyszemélyi vezetés.
Han Pekingből jött Budapestre, kilenc hónappal ezelőtt adta el családi házát Kínában és vett egy másikat a XVIII. kerületben, most ott lakik, nyugodt körülmények között feleségével és két kislányával.
A mesterséges intelligenciával rendelkező asszisztens, Xiao Yi az első olyan robot a világon, amely sikerrel teljesítette valamely ország orvosi vizsgáját.
Rekordköltségvetés a hadseregnek, reformcsapatok a gazdaság frontján és néhány személycsere – ülésezik a parlament Pekingben.
Német kormánykörökben attól tartanak, hogy a kínai befektetők stratégiai jelentőségű tudáshoz akarnak hozzájutni, amihez szinte kifogyhatatlan a kínaiak tőkeellátottsága.
Méltatta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, amiért Kína örökös elnöke akar lenni; viccelődve arra is utalást tett, hogy egyszer majd az Egyesült Államokban is be kéne vezetni ezt a rendszert.
Viszonylag rövid időn belül több ország is kifejleszti a mostaniaknál ötször-hatszor gyorsabb repülőket, de mint azt épp az oroszok minapi bejelentése jelzi, az új technológia a fegyverkezési versenyt is felpörgetheti.
Új importvámot vezet be az acél és az alumínium bevitelére Donald Trump, aki döntésével alighanem Kínának próbál betenni.
Tavaly 15,2 milliárd dollárt fektettek be a mesterséges intelligencia fejlesztésébe világszerte. A pénz fele Kínába ment, és csak a 38 százaléka az USA-ba.
A Kínai Kommunista Párt azt javasolja, hogy az ország alkotmányából vegyék ki azt a paragrafust, amely szerint egy személy legfeljebb két mandátumnyi időt tölthet az államfői székben. A javaslatot valószínűleg elfogadják, így Hszi Csin-ping 2023 után is hatalomban maradhat.
A kínai külügyminisztérium felszólította az Egyesült Államokat, hogy állítsa le a kínai jogi és magánszemélyek elleni egyoldalú szankciókat, miután Washington közlése szerint az eddigi legnagyobb büntetőintézkedés-csomagot jelentette be, hogy nyomást gyakoroljon Észak-Koreára.