Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Kína az eredetileg vállalt 50 éves időszak feléig tűrte el Hongkongban az egy ország, két rendszer elvet, aminek felszámolásával szemben a helyi ellenzék és a külvilág is eszköztelen volt.
Az öt éve alapított Citizen News nevű hongkongi hírportál a múlt kedden bejelentette, beszünteti a tevékenységét, és elbocsátja az alkalmazottjait. A vezetői megértették az üzenetet: egy héttel korábban ugyanis több mint kétszáz rendőr szállta meg egy másik hírportál, a Stand News székhelyét, és
izgatás vádjával őrizetbe vett hét munkatársat, elkobozta az újságírók munkaeszközeit,
és befagyasztotta cég 61 millió hongkongi dollárra (2,5 milliárd forintra) becsült vagyonát. A Stand News elleni intézkedés egyik indokaként a portálon megjelent, több demokráciát követelő véleménycikkeket hozták fel.
Taroltak a Peking-párti jelöltek a hongkongi választáson
A vitatott, nagyon alacsony részvétellel zajló hongkongi törvényhozó tanács választásán a Kína politikáját támogató jelöltek törtek előre.
Ezzel lezárult a hongkongi média „pacifikálása”, amelynek jegyében tavaly márciusban újságírói tapasztalat nélküli, ámde lojális köztisztviselőt neveztek ki a korábban a BBC-hez hasonlított köztévét és közrádiót működtető Radio Television Hong Kong élére. Patrick Li eltüntette a kormánykritikus programokat, az új műsorok magasztalják a Kínai Kommunista Pártot (KKP), a szerkesztői iránymutatás alapján dicsérni kell a „nemzetbiztonság javítására tett lépéseket”, s óvatosnak kell lenni a külföldi kormányokkal és politikai szervezetekkel létesített kapcsolatokban.
Júniusban pedig megszűnt a legismertebb demokráciapárti lap, az Apple Daily, miután a rendőrség megszállta a szerkesztőséget, zárolta a számlákat, újságírókat tartóztatott le. Az alapító-tulajdonos Jimmy Lai milliárdos azóta is börtönben ül.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.