Csodával határos, amit a „közgéppótló” Duna Aszfalt művel
Csaknem negyedére esett a bevétel, de nem baj, a nyereség azért így is megmaradt a tavalyi szinten.
Csaknem negyedére esett a bevétel, de nem baj, a nyereség azért így is megmaradt a tavalyi szinten.
Lehetetlen helyzetbe kergetnék a Tescót és társait, Pannonhalmán luxusszáló épül, de nem olyan, mint Mészáros Lőrinc legújabb szerzeménye. Újít a Magyar Posta, a Közgép pedig megint elvesztette közpénznyerő jellegét. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Nem a Közgép konzorciuma építheti az M4-es autópályát a román határig, pedig 25 milliárddal olcsóbb árat ígért, mint a pályázat nyertese.
Orbán Viktor szerint a Nyugatnak rossz, nekünk meg jó. Annyira jó, hogy február végére kifogyhat a földgázkészletünk, Ausztria pedig irigyel minket, és nem akarja beengedni a munkásainkat. A 48 csapatos focivébé nagy üzlet a FIFA-nak, de nekünk csak akkor, ha Dzsudzsi bekerül az üzbég válogatottba. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az üzletember az Indexnek elmondta, nem vesztek össze, sőt, továbbra is üzlettársak maradnak.
A Világgazdaság szerint kiverte a biztosítékot Brüsszelben az aszfaltügy, amit Simicska Lajos cége, a Közgép dobott fel. Az EU vizsgálatot indított, emiatt még az előző ciklus hasonló ügye miatt felfüggesztett milliárdok átutalását is felfüggesztették, százmilliárdok ragadtak bent a rendszerben.
A közbeszerzési pályázatoknál kegyvesztetté vált Közgép a konkurenciánál 25 milliárd forinttal olcsóbban építené meg az M4-es újabb szakaszát, a visszatéréshez pedig egy erős olasz nagyvállalattal társult - írta a Világgazdaság.
4,7 milliárd forintot bennhagytak a társaságban, és 2 milliárddal növelték az eredménytartalékot.
A Bátaapátiban épülő nukleáris hulladéklerakó tendereit eddig rendre a Közgép nyerte, most a legújabb közbeszerzés-király, a miniszterelnök vejéhez is köthető West Hungária Bau folytathatja az építést.
Alaptalanul kifogásolta a Közgép, hogy más nyerte a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékgazdálkodási rendszerének tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést. A Kúria jogerős ítéletben mondta ki, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság helyesen döntött, amikor elutasította a Közgép kifogásait.
Szigetszentmiklóson a csokik Bugattija készül, Sopronban a csokifüggők Mekkája van, Polgáron Béke Tóni bá valami nagyszerűt művel csapatával, Tapolcán újjáéledt a KGST, új milliárdosokra támaszkodik Orbán Viktor a vele összevesző Simicska Lajos leépítése miatt, Gattyán a porba döngölte az adóhatóságot, brutális hasznot hajtott a trafikozás, elveszítettünk néhány autógyárat, a Volkswagen pedig akkora botrányt robbantott ki, amely a fél autóipart megrengette. Tovább is van, mondjuk még – ez volt az üzlet 2015-ben.
A Közgép első fokon pert nyert a Közbeszerzési Hatóság ellen, melynek az volt a tétje, hogy kizárják-e a céget a további közbeszerzésekből. A hatóság szerint azonban abban nekik adott igazat a bíróság, hogy a Közgép valótlan adatokkal próbált meg elnyerni egy közbeszerzést, a pályázatot így elbukta a Közgép.
Az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul a Demokratikus Koalíció (DK), ha feláll a párt által csak új Közgépként emlegetett konzorcium, amelynek célja szerintük a magyar adófizetők pénzének elszipkázása közbeszerzéseken keresztül.