"Életidegen a XXI. század iskolájában" - aláírást gyűjtenek a tanárok
Internetes aláírásgyűjtésbe kezdett a napokban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a tanárok etikai kódexe ellen.
Internetes aláírásgyűjtésbe kezdett a napokban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a tanárok etikai kódexe ellen.
85 éves korában elhunyt Lóránd Ferenc, a neveléstudomány kandidátusa, a pedagógusszakma emblematikus személyisége, az OKNT korábbi elnöke. A hírt a családja jelentette be.
Bár a jogszabályok tiltják a politikai és reklámtevékenységet az oktatási intézményekben, több iskola udvarán, kerítésén tűntek fel a napokban a kormány bevándorlásellenes plakátjai, és pártpolitikusok tűnnek fel egyre többször az oktatási intézményekben is.
Balog Zoltán szerint a pedagógusi hivatásnak egyre inkább presztízse van, és úgy véli, az eddigi reformok a minőségi magyar iskolát alapozták meg. Az általunk megkérdezett tanárok azonban nem osztják a sikerjelentést. „Hülyének néztek, ingyen dolgoztattak”, „A helyzet egyelőre kilátástalan” – írták többek között kérdőívünkre. A szülők szerint a gyerekek túlterheltek, nekik pedig egyre többet kell fizetniük az „ingyenes oktatásért”.
A tanév végén szeretnénk olvasóinkkal együtt értékelni a magyar iskolát. Kérjük, ha szülőként, diákként vagy tanárként „érintett”, ossza meg velünk véleményét a tanévről, a Klikről – általában a közoktatásról.
Egy biológiatanár, Joós Andrea határozottan és hihetően állítja: igenis nagyszerű ez a hivatás.
Az Egyesült Államok általában közepes, vagy átlag alatti teljesítményeket ér el a nemzetközi tanulói vizsgálatokban – Magyarországhoz hasonlóan. Cserediákokat kérdeztek, szerintük mi a baj az USA oktatási rendszerével.
Három hét van hátra, és elkezdődik a nyári vakáció, a – más országokhoz képest – hosszú szünet azonban sok családban leginkább gyermekelhelyezési problémát jelent. Főleg azoknál van ez így, ahol nincs nagyszülői segítség, és a szülők nem tudják kifizetni a táborokat sem. A két és fél hónap alatt még nagyobbra nyílik az olló a szegényebb és a gazdagabb gyerekek készségei, tudása között.
Minden 6., a 8. és a 10. évfolyamos diák az Országos Kompetenciamérés feladatlapjait tölti ki. A korábbi években a tesztek azt mutatták többek közt, hogy az általános iskolából kikerülők ötöde funkcionális analfabéta.
Ami kötelező, azt úgysem fogják olvasni a gyerekek – véli olvasóink többsége. Mások megvédik a jól bevált könyvlistát, ami nemes értékekre tanította évtizedek óta a gyerekeket. „Anno mi is szívtunk, most a gyerekeken a sor” – írta köztes véleményként valaki. Bár nem csak erről szólt, óriási vita kerekedett egy minapi cikkünk nyomán a kötelező olvasmányokról.
Ha az üvöltő gyerekkel mi is üvöltünk, azt mutatjuk, hogy épp ez a helyes reakció az idegességre – állítja Peer Krisztina gyermekpszichológus. Fontos szerinte, hogy az apa aktívan kivegye a részét a gyereknevelésből, az ugyanis a gyerekek intellektusa fejlődéséhez is hozzájárul. Engedjük-e az óvodás fiút hercegnőruhába bújni a farsangon? Mit tehet a pedagógus a hiperaktív gyerekkel? Hogy lehet leküzdeni a szülői megfelelési kényszert? Interjú.
A netgeneráció nem idegenkedik alapvetően a könyvek olvasásától, de a felső tagozatos irodalomtanítás során „elromlik” valami. A 14-18 évesek szerint az irodalmi szövegek általában nehezen érthetők, ugyan fontos dolgokról szólnak, tanulságosak, de régiek. Viszont újra vannak generációs olvasmányélmények.
Egyre csökken a közoktatásra fordított állami forrás Magyarországon, GDP-arányosan sereghajtók vagyunk e téren Európában. Egyre nő a szegény gyerekek aránya, miközben csak látszólag, adminisztratív okok miatt csökken a hátrányos helyzetűeké. Egyre többen hullanak ki az oktatási rendszerből. Mutatunk néhány grafikont egy új kiadványból.
Imádják az irodalomórákat, sőt a menőbb tanulók verseket faragnak. Az asztalosnak készülő diákokban a szokatlan érdeklődést az irodalom iránt tanárnőjük egyedi módszerei keltették fel, aki az órákon éppúgy felhasználja a kortárs írók verseit, mint a rap vagy slam poetry-előadók szövegeit. Nem tilos az órákon az okostelefonok nyomogatása sem. A módszer hatékony, ám a sok, Klik által nem támogatott fénymásolás miatt a tanároknak zsebbe vágó, és a mai oktatási előírásokat is sok helyen sértheti. Interjú Sulyok Blanka magyar-német szakos tanárral.
Ők ott sem voltak – sarkítva ez volt a vitatott történelem-tankönyv szerzőinek védekezése, amikor egy nemrég megrendezett szakmai vitán szembesültek a kritikai észrevételekkel. A múlt elferdítése persze nem csak az állami tankönyvekben érhető tetten: azt gyakran űzik a vezető politikusok is.
"Sajnálom, hogy elhitetik veletek, hogy az egyetlen dolog, ami számít, az az a fajta tanulás, ami az iskolában történik. És abból is az a fajta, amely az osztályteremben történik. De abból se minden. Csak azok a dolgok számítanak, amelyek benne lesznek a dolgozatban" – írta diákjainak többek között egy pedagógus.
Három éve Magyarországon kerestek a legkevesebbet a tanárok az OECD-rangsorban, azóta viszont életbe lépett a pedagógus-életpályamodell és az azzal járó bérfejlesztés is. A helyzet azonban valószínűleg nem lett sokkal jobb, a tanárok a magyar értelmiség egyik legkevésbé becsült rétege maradt. A kormányzati sikerpropaganda dübörög, a pedagógusok viszont kimerültek, dühösek, akár sztrájkolnának is.
Az ország egyik legerősebb gimnáziumának kifejezetten nehéz tartani a megszokott színvonalát az egységesített és csökkenő forrásokkal küzdő közoktatási rendszerben – figyelmeztet a Fazekas Gimnázium leköszönő igazgatója.
34-37 ezer forintot kaphatnak pluszban havonta azok a tanárok, akik egy programban segítik a leszakadó gyerekek felzárkóztatását – írja a Magyar Nemzet.
Sok olyan iskola van, ahol mindennel meg akarják ismertetni a gyerekeket, és ezért állandóan csak rohannak, hogy még ez is beleférjen, meg még az is. A diákok azonban tíz év múlva szinte semmire nem emlékeznek. Mindez Norvégiában van, a hasonlóság a magyar viszonyokkal, csak a véletlen műve. Ám a skandináv országban is vannak intézmények, amelyek szembemennek ezzel a trenddel, és bár kevesebb dolgot tanítanak, de azt sokkal alaposabban, a diákok lelkesedésére építve. Az egyik ilyen iskola igazgatója, Bjorn Bolstad mesélt erről a hvg.hu-nak.