2015. május. 12. 17:58 2015. május. 12. 18:21 Itthon

Néhány nyugtalanító ábra a magyar iskolarendszerről

Egyre csökken a közoktatásra fordított állami forrás Magyarországon, GDP-arányosan sereghajtók vagyunk e téren Európában. Egyre nő a szegény gyerekek aránya, miközben csak látszólag, adminisztratív okok miatt csökken a hátrányos helyzetűeké. Egyre többen hullanak ki az oktatási rendszerből. Mutatunk néhány grafikont egy új kiadványból.

„Zoli, mondhatod a számokat, de én máshogy látom az életet” – vágott vissza Orbán Viktor még 2011-ben Pokorni Zoltánnak, amikor egy frakcióülésen a volt oktatási miniszter adatokkal, ábrákkal, nemzetközi példákkal próbált érvelni a készülő köznevelési törvény szerinte rossz iránya ellen. Ez az eset már akkor egyértelműen mutatta, hogy a tényeken alapuló oktatáspolitikának nincs esélye az új kurzusban, a változások nem a nemzetközi kutatásokhoz és az – egyébként meglepően mély és sokrétű – hazai adatokhoz illeszkednek majd, hanem a miniszterelnök és tanácsadói rögeszméihez.

A közoktatás szereplői, az oktatáskutatók, az akadémikusok is hangoztatták ellenérveiket a túlzott központosítás, a tankötelezettség felső korhatárának csökkentése, a zsúfolt és így a lexikális tartalom erőltetésére építő alaptanterv, a tankönyvpiac átszabása, az oktatási szegregációt megengedő hozzáállás, a mindennapos testnevelés, a tartalom nélküli egész napos iskola, a szakképzés lebutítása és átengedése a kamara körüli üzleti lobbik érdekeinek, a forráskivonás és még sok más miatt.

Mindezt egyébként a minisztérium által megrendelt és később eltitkolni próbált hatástanulmányok is előre jelezték, legutóbb az derült ki a diákparlamentek jegyzőkönyveiből, hogy a legfőbb érintettek, a tanulók is alátámasztották a kormányzat által állandóan bagatellizált aggodalmakat. Emlékezetes, hogy Hoffmann Rózsa állandóan sikertörténetről beszélt, és minden kritikusát rosszindulatúnak bélyegezte.

Stiller Ákos

Korábban is rengeteg oktatáspolitikai tanulmány, cikk (a még a szocialista kormány alatt összehívott Oktatási Kerekasztal által kidolgozott Zöld könyvtől a Sólyom László által felkért szakértők Szárny és teher című kötetig) mutatta, hol kellene beavatkozni a magyar közoktatásba. Teljesen feleslegesek voltak ezek a munkák is, az oktatási „ellenreform” nem vette figyelembe a megállapításaikat.

Nem vennénk rá mérget ezek után, hogy a kedden bemutatott, az MTA Közgazdaság-és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézetben kidolgozott „A közoktatás indikátorrendszere 2015” című kiadványt sokat fogják forgatni az oktatásirányítók. Pedig érdemes volna. A szerzők – Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel és Varga Júlia – egy olyan sablont dolgoztak ki, amely a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisokra támaszkodva, száz indikátor alapján mutat pontos képet a magyar közoktatás állapotáról. A kötet most 2013-ig tudta megvizsgálni az oktatási rendszert, de akkor lenne igazán látványos és hasznos e munka utóélete, ha 2-3 évente „rá lehetne húzni” az aktuális adatokra ezt az indikátorrendszert: így kirajzolódnának a trendek, az intézkedések hatásai.

A kötetből emeltünk ki néhány grafikont.

1. Nőtt a gyermekszegénység

A szerzők hangsúlyozták, mindig több szempontot kell figyelembe venni egy-egy jelenség leírásánál. Itt van például a gyermekszegénység. A kötet egyik ábrája szerint 2007 óta folyamatosan nő a szegény háztartásban élő gyermekek aránya, és 2010-től különösen meglódult ez a trend. (2013-ban a gyerek 23 százaléka volt szegény.) Ennek ellentmondani látszik egy másik grafikon, ami azt mutatja, hogy a hátrányos helyzetű (HH) és a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók aránya 2012-ig nem változott, onnantól viszont kicsit csökkent. Igen ám, de közben egyrészt szigorították a HH és HHH kategóriákba sorolást (azaz számos gyerek, aki a régi rendszer szerint beletartozott ezekbe, hirtelen kiesett onnan, miközben a helyzetében nem volt változás), másrészt a lecsökkentett tankötelezettségi korhatár miatt sokan egyszerűen kihullottak 16 évesen az iskolákból.