#Köznevelés

Pokorni: a hittannak a délutáni focival kellett versenyeznie
 

Pokorni: a hittannak a délutáni focival kellett versenyeznie

„Engem inkább a valóság érdekel és csak másodsorban, hogy ez a kormány, vagy az előző ehhez hogyan viszonyul” – hárította kérdésünket Pokorni Zoltán, miután egy vitán megint – igaz a korábbiaktól sokkal óvatosabban – kritizálta az Fidesz oktatáspolitikáját.

Unyatyinszki György Unyatyinszki György

A sok házi feladat rontja a teljesítményt, nálunk mégis erőltetik
 

A sok házi feladat rontja a teljesítményt, nálunk mégis erőltetik

Nem kellene rácsodálkoznunk, ha egy tanító néni nem ad fel a gyereknek házi feladatot, az oktatási eredményekben világelső finn és koreai gyerekeknek például alig kell otthon tanulniuk. Az egész napos iskola után már kifejezetten káros tovább terhelni a diákokat, akik így akár napi 9-11 órát is kénytelenek „dolgozni”. Magyarországon ráadásul leginkább a gyakoroltató feladatok divatosak, amik kevéssé hatékonyak. Van azonban olyan iskola is, ahol 20 éve nincs házi.



Milyen volt a gimis felvételi? Diák, szülő kiakadt, a tanárok nem
 

Milyen volt a gimis felvételi? Diák, szülő kiakadt, a tanárok nem

Több mint hatvanezren írták meg szombaton a középiskolai központi felvételiket. A feladatok nem érhették váratlanul a diákokat, de a szaktanárok szerint kicsit azért nehezítettek a kérdéseken. A tesztek nyilvánosak, bárki kipróbálhatja, 45-45 perc alatt mire jut a magyarral és a matekkal.

BI BI

Botrányos felvételi: sokan hiába tanultak?
 

Botrányos felvételi: sokan hiába tanultak?

Szombaton írják a középiskolába készülő gyerekek a központi felvételi teszteket, két napja derült ki azonban, hogy jó néhányan hiába tanultak, nem jogosultak a felvételre. A helyzet egy decemberi törvénymódosítás miatt állt elő, most kétségbeesett szülők próbálnak valamit tenni a gyerekükért. Már ha egyáltalán tudnak a jogszabályváltozásról. Az oktatási szakértő szerint nem egyértelmű a törvényi tilalom. Cikkünk megjelenése után az EMMI arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az idei felvételizőkre mégsem nem vonatkozik a szabályozás.

hvg.hu hvg.hu

Államtitkár: Már elkezdődött az érettségi átalakítása
 

Államtitkár: Már elkezdődött az érettségi átalakítása

Tovább emelkednek a pedagógusbérek, racionalizálják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését és biztonságos lesz jövő évben a köznevelési intézmények működése – erről Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár beszélt az MTI-nek adott évvégi interjúban, kiemelve: lesz elegendő férőhely a kötelező óvodáztatáshoz.

MTI MTI


Kevesebb a középiskolás, mint tavaly
 

Kevesebb a középiskolás, mint tavaly

Mintegy 6 százalékkal csökkent a nappali rendszerű középfokú oktatásban részt vevők száma az idei tanévben az előzőhöz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából. Ugyanakkor több általános iskolás van.

hvg.hu hvg.hu

 

"A legtöbb iskolát úgy működtetik, mint egy üvegházat"

"Mentse ki a gyerekét, ha teheti" – ajánlotta Vekerdy Tamás pszichológus annak, akinek gyereke nem tud alkalmazkodni az iskolai elvárásokhoz. De működik-e ez a recept? A hvg.hu-nak a francia André Stern mesélt tapasztalatairól, aki író, újságíró, gitárművész, színházvezető, hangszerkészítő, de soha semmilyen iskolába nem járt. Miért káros a versengés? Mit szól ehhez az agykutatás? Az iskolák valóban PISA-tesztelt paradicsomokat és uborkákat termesztenek?



Átverte a kormány az alapítványi iskolákat?
 

Átverte a kormány az alapítványi iskolákat?

Nyílt levélben kéri az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) elnöksége a képviselőket, hogy ne fogadják el jelenlegi formájában a költségvetést. Abban ugyanis Balog Zoltán miniszter és Czuniyné államtikiár ígérete ellenére továbbra is az szerepel, hogy az alapítványi iskolák forrásait drasztikusan csökkentik.

hvg.hu hvg.hu


Legális iskolakerülők – köszönik, jól vannak
 

Legális iskolakerülők – köszönik, jól vannak

Egyre több szülő menekíti ki az uniformizált iskolarendszerből a gyerekét. Ennek egyik módja, hogy valamilyen alternatív iskolát keres a család, de rohamosan nő azon gyerekek száma is, akik egyáltalán nem járnak be az intézményekbe: otthon sajátítják el az előírt tananyagot. Az otthon tanulók után az állam nem fizet egy vasat sem, az ezt az utat választó szülők nagy felelősséget vállalnak, de meggyőződésük, hogy a választékból ez a legjobb a gyereküknek. A magántanulói jogviszonyt a rendszer arra is használja, hogy megszabaduljon a problémás diákoktól.


 

"Ahogy a társadalom kettészakadt, úgy az iskolák is"

A pedagógusoknál is működik a normarontás, nem lehet büntetlenül sem rosszabb, sem jobb egy tanár az átlagnál – véli 30 év szakmai tapasztalat után Leiner Károly. A Zöld Béka tanár úrként fogalommá vált gyógypedagógus, tanító bejelentette, felhagy a valódi integrációt megvalósító kirándulásaival. Úgy véli, a folyamatos oktatási reformok egyre csak rontottak a magyar iskolán, de míg korábban egyedi problémákat tapasztalt, most már rendszerszintű problémákat lát. Interjú.


Hoffmann Rózsa: „Nem volt itt semmi ellentmondás”
 

Hoffmann Rózsa: „Nem volt itt semmi ellentmondás”

Ma is sikertörténetnek tartja Hoffmann Rózsa a Klik felállítását, az ennek ellenkezőjét sugalló RTL-interjút szerinte félreérthetően vágták össze. Azt ugyanakkor tényleg nem tartja jónak, hogy egy központból irányítsák az összes tankerületet. Nem támogatná azt sem, hogy a kormányhivatalokhoz kerüljön az iskolafenntartás. Szerinte nem jók az OECD adatai az oktatást érintő drasztikus pénzkivonásokról, és úgy véli, igenis jók az új tankönyvek. Interjú a volt köznevelési államtitkárral.