hvg.hu: Általában az irodalom nem a legfontosabb óra a szakközépiskolások számára. Önöknél mégis az egyik legkedveltebb tantárgy. Hogy érte ezt el?

Sulyok Blanka: Amikor gyakorlótanításon voltam egy gimnáziumban, megfogalmazódott bennem, hogy inkább egy olyan iskolában szeretnék tanítani, ahol egyrészt az irodalomnak nincs olyan nagy tétje, tehát nem kell az egész osztályt emelt szintű érettségire felkészíteni, másrészt meg olyan diákok vannak, akik valószínűleg nem lelkesednek annyira a hagyományos irodalomórákért. Gondoltam, talán velük szabadabban lehet kísérletezni. Erre a Kozma (az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola) pont megfelelő terepnek bizonyult. Itt nagyon pozitívan értékelik a diákok, ha valami szokatlant viszek be az órákra: rapszöveget, kortárs szöveget, slam poetryt. Egy elit gimnáziumban valószínűleg sokkal inkább megkaptam volna, hogy „jó-jó, de ez benne sincs a könyvben, mi lesz így az érettségivel?”.

hvg.hu: Öt éve kezdett el tanítani. Milyenek voltak az első benyomások?

S. B.: A megjelenésem, már csak fizikai adottságaim miatt sem mondható tekintélyt parancsolónak. Ráadásul kezdő tanárként bizonytalan, esetlen is voltam, a diákok pedig természetesen próbálgatják a határokat. Már az első órákon konstatáltam, hogy óriási fegyelem itt erőből biztos nem lesz. De én egyébként is abban hiszek, hogy a rendnek belülről kell fakadni, nem valami külső kényszerből. Vannak olyan idealista elképzeléseim, hogy rá kell vezetni a diákokat: azért legyenek jók, mert érdemes. Abból indultam ki, hogy ha az ő világukból közelítek feléjük, alkalmazkodom hozzájuk, és próbálok olyan feladatokat adni nekik, amikben sikerélményük lehet, akkor cserébe talán ők is közeledni fognak hozzám. És ez nagyjából be is jött.

Sulyok Blanka

Börcsök Zsófia

hvg.hu: Hogyan képzeljünk el egy olyan irodalomórát, ahol a nagyon szigorúan előírt kerettantervek mellett/helyett kortárs szövegeket használnak?

S. B.: Általában az irodalom – korszaktól függetlenül – felfűzhető ugyanazokra a nagy témákra: a szerelem, az emberség/embertelenség, az elnyomás és annak következményei stb. Az Antigoné alapvetően például elég távol áll a 9.-es diákoktól. Viszont, hogy a zsarnok hogyan viselkedik, hogy az embernek inkább a lelkiismeretére kell-e hallgatnia vagy az írott parancsokat kell-e követnie, ezek olyan örök témák, amikhez viszonylag könnyű kortárs szövegeket találni. Olyat, ami megszólítja a mai fiatalokat. Az Antigoné feldolgozása során e mellett azt a feladatot kapták, hogy az egyes dialógusokat írják át szlengre. Ezt a fiúk kimondottan élvezték. Azt vettem észre, a diákok mindig lelkesek, ha valamit taníthatnak nekem. Egyébként én tényleg örülök ennek. És olyanoktól jó tanulni, akik otthon vannak ebben, akiktől autentikus kifejezéseket hallhatok. Ráadásul a szlengben az úgynevezett „rosszfiúk” vannak általában otthon, akiknek az iskolában sok sikerélményük nincs. Sokszor épp amiatt vannak hátrányban, mert egész más szocio-kulturális környezetből jönnek, egész más nyelven beszélnek. Ezért őket állandóan le is szúrják. Itt viszont fordult a kocka: olyat mutatnak, amiben ők vannak otthon. Ha érzik, hogy ezt elismerem, akkor ők is nyitottabbak lesznek felém.

hvg.hu: Ugyanez motiválja, amikor a fiatalok körében népszerű könnyűzenét beengedi az órákra?

S. B.: Sokféle kapcsolódás lehetséges a könnyűzenei szövegekhez. A költői képek, a líraelemzéshez szükséges fogások bemutatása hatékony lehet egy jó dalszövegen keresztül is. Nemrég a Bánk Bánt vettük, ami, valljuk be, elég poros szöveg a diákok számára. Kiemeltem ebből Tiborc panaszát, és ehhez hozzákötöttem Erdős Virág Na most akkor… című versét, aminek van már megzenésített változata is. Ezt órán meghallgattuk, s a mintájára különböző ellentéteket írtak a tanulók a szegénység-gazdagság közötti kontraszt megjelenítésére. Olyan is előfordul, hogy egy diáknak jut eszébe, az adott anyaghoz kapcsolódik valamilyen dal. Akkor ezt elküldi nekem, meghallgatom, és ha úgy vélem, belefér a tanórai keretekbe, akkor beviszem, s az alapján kezdünk beszélgetni. De van, hogy csak szövegértést gyakorolunk vele. Nagyon fontosnak tartom, hogy a diákok szeressék az irodalmat, hogy jól érezzék magukat, hogy el tudják engedni a mindennapos szorítást, ami rájuk nehezedik.

hvg.hu: Elég rebellis szemléletnek hangzik a mai oktatási keretek között, hogy fontos valakinek, hogy a művészetet élvezzék, és ne csak tanulják a gyerekek. Egyáltalán hogyan fér bele a kerettantervi struktúrába, hogy ilyenekre jusson idő?

S. B.: Nehezen. De igyekszem azért a kötelező anyaghoz kapcsolni ezeket a „kitérőket”. Ez egy fura, kettős helyzet, nem tudom, hosszú távon mennyire tartható. Ha egyszer kijön a szakfelügyelő, és tényleg ellenőrzi, hol tartunk a tantervben, és megnézi a diákok füzetét, akkor nem tudom, mi lesz. Szerencsére az iskolavezetés nagyon nyitott, nem félnek attól, hogy ebből baj lehet. Őszintén szólva, nem tartom be pontosan az előírt tantervet. Úgy ugyanis nem is lenne értelme tanítani. Aki kitalálta a Nemzeti alaptantervet, az sem tudná megtanítani az abban leírtakat. Erővel talán igen, de az meg többet ártana, mint használna, hiszen a gyerekek jobban elidegenednének a tantárgyaktól, például az irodalomtól, mint alapból.

hvg.hu: Milyen zenék kerülnek elő legtöbbször a tanórákon?  Mit hallgatnak mostanában a faipari technikusnak készülő fiúk?

S. B.: Sokszor előkerülnek például Akkezdet Phiai-dalok. Nyilván tudják persze a tanítványaim, hogy ott olyan minőségű szövegek vannak, amik elővehetők egy irodalomórán. Ezt a zenekart egyébként én is egy tanítványomtól ismerem. De előkerült többször a Punnany Massif, több slam poetry-szöveg (darab) és más is.

hvg.hu: Mi az, ami már nem fér bele?

S. B.: Például amiben útszéli trágárság vagy rasszista szövegek vannak. Azok a dalok, amelyek bárkinek az emberi méltóságát sérthetik, azok nem férnek bele. Persze, ha látok arra módot, hogy meg tudunk egy-egy ilyet úgy beszélni, hogy jól jöjjünk ki belőle, akár lehetnek kivételek ezek alól.

Börcsök Zsófia

hvg.hu Volt már olyan javaslat, amit el kellett utasítania?

S. B.: Nem. Igazából kiismertek már annyira a diákok, hogy ilyet nem is hoznak.

hvg.hu: A Kozmában menő diáknak számítanak, akik jól tudnak verset írni?

S. B.: Igen, felnéznek rájuk a többiek. Szállóige lett a „Nem ciki”. Én mondogattam állandóan, hogy „gyerünk, nem ciki felolvasni a szöveget”. Megtapsolják azokat, akik kiállnak és előadják írásaikat. És ha egy gyereknek sikere van ebben, az olyan önbizalmat adhat neki, ami más tárgyakra is kisugározhat. Jobban el tudják viselni a kudarcot egy területen, ha tudják, hogy másban sikeresek.

hvg.hu: Akkor minden fiú és lány verset farag?

S. B.: Nem az a cél, hogy költőket képezzünk. Néhány tanulóról viszont kiderült, hogy tehetsége van a szövegalkotáshoz, s ez egy üdvös mellékhatása a történetnek. Én először az egyetemen Lackfi János és Vörös István óráin érzetem, ahol szövegekkel kísérleteztünk, hogy „na, ez az irodalom”. Mert belülről láttam az egészet. Mondjuk, én soha nem hittem, hogy az írók-költők és a tanárok összeesküdtek a diákok ellen abban, hogyan lehet őket minél jobban sanyargatni. Még ha ez a tantervből időnként úgy is látszik. Arra gondoltam, hogy a fiatalabbakkal is érzékeltetni kellene, hogy az irodalom egy örömteli dolog. Szerintem, ha valaki belefeledkezik egy ilyen szövegalkotási feladatba, és saját tapasztalatait, lelkivilágát ki tudja fejezni, akkor az egész iskolához, tanuláshoz való hozzáállását lehetne ezzel javítani.

hvg.hu: Fegyelmezési problémái nincsenek?

S. B.: Az esetek többségében nincs. Persze van olyan „kemény osztály”, ahol előfordul fegyelmezetlenség, de általában „érzelmi zsarolással”, pedagógiai trükkökkel le tudom építeni ezeket. Nincsen nálam persze olyan fegyelem, hogy „osztály vigyázz!”, meg „mindenki jegyzeteljen csendben”, de el tudom érni, hogy arra figyeljenek, amire kell.

hvg.hu: A másik nagy terület, amiben a diákok otthon vannak, az a digitália. Állandóan olyan kütyüket nyomogatnak, amikhez a pedagógusnak lehet, lövése sincs.

S. B.: Ha el akarjuk őket érni, akkor muszáj ezeket az eszközöket is felhasználni a tanításban. Én például megengedem nekik, hogy lefényképezzék, amit felírok a táblára, hogy ne kelljen leírniuk. A diákok ehhez a „jegyzethez” írnak a mobiljukon, és azt elküldik nekem Facebookon. Rövid kis részeket választok általában az órákra az irodalmi szövegekből, s ezeket kell, mondjuk átdolgozniuk. Ha eleve idegenkednek egy műtől, akkor nem érdemes rájuk erőltetni az egészet. Ha valakinél nincs szöveggyűjtemény, akkor forrásként használhatja a mobilra letöltött szöveget. Szerintem, mondjuk ez rém kényelmetlen, de a diákok nagyon lelkesek ettől a lehetőségtől. Nyilván ez nem kötelező, vannak, akik szívesebben írnak papírra.

hvg.hu: A Facebook önöknél tehát egy gyakran használt tanítási platform.

S.B.: Minden osztálynak van egy zárt csoportja, amik praktikus célokra jöttek létre: ide töltöm fel a házi feladatokat, a diákok ide küldhetik a beadandókat, a hiányzók itt kaphatnak feladatlapokat stb. De amikor láttam, hogy a diákok ide feltöltött szövegei mennyi lájkot kapnak, csináltunk egy nyitott csoportot is, kifejezetten az „irodalmi művek” számára. Néhányan féltek, hogy így majd elárasztják az oldalt a nem odaillő kommentek, és ez az iskolára is rossz fényt vet, de egyelőre nem tapasztaltunk ilyet. Ezekre egyébként is figyelek, és rögtön levenném.

hvg.hu: Mi kell ahhoz, hogy valaki belevágjon ilyen pedagógiai módszerek alkalmazásába?

S. B.: Nyitottság. Ha valaki nyitott a változásra, szeretne alkalmazkodni a diákokhoz, aki tudomásul veszi, hogy változik a világ, és például nem biztos, hogy a 30-40 éves kötelező irodalom-lista még ma is releváns a mai gyerekeknek, annak muszáj változni. Vannak szövegek, módszerek, amik ma is működnek, de vannak, amik már egyáltalán nem. A tanároknak alkalmazkodniuk kell az új igényekhez, ehhez persze szükség van egy bizonyos szabadságra, autonómiára.

Börcsök Zsófia

hvg.hu: De ma pont ebben van hiány. A kötelező irodalmakat ki lehet például kerülni?

S. B.: Muszáj velük foglalkozni, mert szerepelnek az érettségin. De általában szemelvényeket olvasunk belőlük, és megbeszéljük az azokban szereplő problémafelvetéseket. Tudom, kicsit erőltetett így, de ez kényszerpálya. A kötelező olvasmányok nagy része alkalmatlan az irodalomtól idegenkedő gyerekek megnyerésére. Bármilyen jó szövegek is egyébként, számukra nem mondanak semmit, nem hozza közelebb őket az olvasáshoz.

hvg.hu:  A kerettantervi anyagból és a kötelező irodalom-kánonból is hiányzik a kortárs irodalom. Ennek a beemelése, ahogy ön is teszi, egyfajta partizánakció?

S. B.: Szerintem sokan rájöttek erre. Sok cikket lehet olvasni, ahol leírják, nem szabadna azt csinálni, ami most folyik a magyar oktatásban, mert magunk ellen dolgozunk. Jó lenne elérni, hogy mindez a közigazgatásban hivatalosan is helyet kapjon. Hogy úgy alakuljon át a rendszer, hogy ne partizánakciók legyenek az olyan kezdeményezések, amik próbálnak megfelelni a kor követelményeinek.

Ma ettől még nagyon távol vagyunk. Nálunk például a fénymásolópénzt a gyerekektől szedjük be (illegálisan). És még így is van egy kvótánk, hogy mennyi A4-es papírt fogyaszthatunk évente. Ez nekem természetesen fél év alatt elfogy. Ezért a kollégáimmal közösen vettünk a saját pénzünkből a Vaterán egy nyomtatót, amibe mi vesszük a patront is, hogy tudjunk nyomtatni feladatokat, szövegeket, dolgozatokat. S közben attól szorongunk, hogy jön a szakfelügyelő, aki majd észreveszi, hogy nem ott tartunk a tananyagban, ahol épp kötelező lenne. Vagy bizonygatnunk kell, hogy jóval többet dolgozunk, mint 32 óra. Ez nonszensz!