Míg néhány évtizeddel ezelőtt szinte mindegyik generációnak (sőt, szinte minden „évjáratnak”) volt közös olvasmányélménye, ez a jelenség megszűnt. Az 1990-es évektől már inkább közös filmélményekről beszélhetünk - Z. Karvalics László trendkutató korábban erre hívta fel a figyelmet. Egy friss kutatás, amely az Új Pedagógiai Szemlében jelent meg, némileg árnyalja ezt a képet.

Gombos Péter, Hevérné Kanyó Andrea és Kiss Gábor tanulmánya a digitális bennszülöttek szokásait vizsgálta. Ez a generáció az első, amelynek tagjai nem a szüleitől sajátította el egyes fontos, gyakran előkerülő, gyakran használatban lévő ismereteit, hanem a számítógépről. Sőt, ők okítják szüleiket a digitális technika és kultúra sajátosságaival kapcsolatban. Másrészt ahogy Gyarmathy Éva pszichológus mondja, a „digitális korban senki nem olvas már ugyanolyan hatékonyan, mint a múlt században. A hosszú tájleírásokat átugorja gyakran még az irodalmat kedvelő olvasó is. A képzetalkotás által nyert élmények ismeretet, tudást jelentettek, amíg képekben nem volt elérhető annyi információ, mint manapság”.

AFP / Bru Garcia

Alkonyat és Harry Potter

E változást próbálta feltárni a gimnazisták között a most megjelent kutatás, amely megállapítja, hogy a 14–18 éves korosztály egyharmada – saját bevallása szerint – legalább havi egy könyvet elolvas. Lányoknál 10, fiúknál 18 százalék mondta csak, hogy kevesebb, mint évi egy kötetet vesz kézbe.

Azt is vizsgálták, hogy a Z. Karvalics által felvetett közös generációs olvasásélmény nem jött-e újra vissza a Harry Potter sikere után. Az „Olvastad már ezeket a könyveket? Jelöld X-szel, amelyiket igen!” – kérdésre (a megjelöltek közül) két konkrét mű annyira kiemelkedett, ami alapján ezeket igazi generációs könyvidolnak tekinthetjük. A Harry Potter (amit a gimnazisták 56,02%-a olvasott) mellett az Alkonyat (41,97%) ez a regény(sorozat). Meyer könyve egyébként – bár jóval népszerűbb a lányok körében – korántsem „taszítja” a fiúkat, hiszen utóbbiaknak is több mint harmada olvasta.

Hogy melyek a kedvelt műfajok a tinik körében, azt ez az ábra mutatja:

A netgeneráció olvasási szokásai

hvg.hu

Irodalom: fontos és régi

A kutatás azt is megerősíti: az olvasás gyakorisága erősen függ attól, hogy kisgyermekkorban meséltek-e esti mesét az adott tininek a szülei, vagy sem. Viszont az internethasználatnál nincs ilyen egyértelmű összefüggés: sem a sokat, sem a keveset szörfözők nem jobb olvasók. A sokat (legalább havi egy könyvet) olvasók között a világhálót „mértékletesen” használók vannak legtöbben.

Az irodalomtanítás egyfajta kritikájaként is felfoghatók azok a válaszok, amelyek arra a kérdésre születtek, hogy „Hogyan fejeznéd be a mondatot? Szerintem az irodalmi szövegek…” Vagyis négy olyan mondat volt, amely 30 százalék fölötti szavazatot kapott, ezek sorrendben: (az irodalmi szövegek) „általában nehezen érthetők; fontos dolgokról szólnak; általában tanulságosak; általában régiek”.

hvg.hu

 A szerzők szerint ezek a válaszok riasztó képet festenek arról, milyen manapság a középiskolások irodalomképe. Úgy tűnik, hogy e tantárgy egyre inkább művészeti élmény helyett – a legrosszabb értelemben vett – iskolai feladattá vált. Azt is megjegyzik sajnálkozva, hogy a pedagógusok is gyakran elkövetik azt a hibát, hogy csak olyan történetet adnak a gyerekek kezébe, amelynek egyértelmű, s persze nagyon pozitív „üzenete” van. Pedig a túlságosan nyilvánvaló, kifejtett, kimondott tanulság éppen hogy érdektelenné teszi a mesét a gyerek számára.

A legrémisztőbb állítás az, hogy az irodalmi szöveg valami „régi és nehezen érthető”. Itt egy korábbi kutatásra hivatkoznak a szerzők, amiben magyartanárokat kérdeztek meg. Azt találták, hogy felső tagozaton pedagógusok csak elenyésző része olvastat diákjaival nyolcvan évnél fiatalabb (!) regényt kötelező olvasmányként.

Bár az elmúlt években egyre többen kimondták, leírták például, hogy a Légy jó mindhalálig nem való gyerekeknek, nem alkalmas iskolai, kötelező olvasmánynak, a magyartanárok több mint 85 százaléka ezt a regényt választotta 7–8. osztályban.

Pethőné Nagy Csilla

Tóth László

A hvg.hu-nak nyilatkozó magyartanárok szerint is élményként kellene tekinteni az irodalomórákra. A pécsi gimnáziumi magyartanár-tankönvszerző, Pethőné Nagy Csilla szerint ezt az élményt akár úgy is nyújthatja egy tanár, ha a populáristól jut el az elitkultúrához. „Amikor például a Pókembertől és a Supermantől érkezünk el Ovidiushoz, mert ezekben közös, hogy átváltozás-történetek. Vagy amikor a Tankcsapda Mennyország tourist című számától jutok el az Iván Iljics haláláig, addig, hogy vannak látszatutak és vannak fontos belső utak, és az én döntésem, melyiket építem. De volt olyan is, hogy Petőfi ars poeticáit vettük, megbeszéltük, melyek a műfaj nyelvi-poétikai jellemzői, aztán arra kértem a diákokat, hogy a következő órára hozzanak olyan popdalokat, amelyek szerintük e műfajba sorolhatók. Hozták a 30Y és más alternatív zenekarok dalait. A gyerekek a saját kortárs kultúrájukban élnek, és erről az iskolának is tudomást kellene venni. Ha a tanár napi tapasztalattá teszi, hogy összekapcsolódhat a kortárs szubkultúra az elitkultúrával, az hatalmas motivációs bázist jelenthet a diákoknak, elfogadóbbak lesznek a kanonikus szövegek iránt is.”

Sulyok Blanka

Börcsök Zsófia

Egy újpesti szakközépiskolában tanító Sulyok Blanka szerint ehhez nyitottság kell a pedagógusok részéről, alkalmazkodni kell a diákokhoz, „tudomásul kell venni, hogy változik a világ, és például nem biztos, hogy a 30-40 éves kötelezőirodalom-lista még ma is releváns a mai gyerekeknek”. Ehhez kapcsolódik Csobánka Zsuzsa is, aki a kortárs megközelítés fontosságát említette lapunknak. „Ez azt jelenti, hogy mindig jelen lenni, és látni, mire van szüksége a gyereknek és nekem az adott pillanatban. Hiába megyek be úgy órára a legújabb drámapedagógia ötleteimmel, ha nem veszik a lapot, és hullafáradtak, akkor kutyakötelességem frontális órát tartani. Az is egy kortársias gesztus, ha a tanár megkérdezi a gyereket arról, hogy éppen mi esne jól neki. Ráadásul ezzel önreflexióra és felelősségre is nevelek.”

A most megjelent tanulmány mindenesetre úgy zárul, hogy az irodalomhoz való (v)iszony nem csupán abból adódik, hogy a netgeneráció eredendően idegenkedne az olvasástól, a könyvektől. „E felmérés is azt látszik erősíteni, hogy leginkább a felső tagozatos irodalomtanítás során romlik el valami.”

Önnek mi maradt meg az iskolai olvasmányokból? Mit tart a generációs könyvének? Szülőként, hogyan látja gyermeke olvasási szokásait? Írja meg véleményét, tapasztalatát az es@hvg.hu címre.