Elfogadta az Európai Bizottsággal egyeztetett igazságügyi csomagot a parlament
A törvény június 1-jén lép hatályba.
A törvény június 1-jén lép hatályba.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága elé került a testület kormánypárti képviselőnek javaslata az uniós megállapodáshoz szükséges igazságügyi reformcsomagról.
Nyolc év pereskedés után döntés született az RTL Magyarország–Dirk Gerkens perben. A Kúria 400 ezer dollár megfizetésére kötelezi a médiavállalat korábbi vezérigazgatóját.
Szaniszló Sándor szerint csak pontosítani kell azokat az elkaszált jogszabályokat, amik alapján a kerület minden egyes nem pestszentlőrinci utastól ezer forintot szedne be akkor, amikor a ferihegyi repteret használják.
Az Amnesty International munkatársa is bement volna, de helyhiányra hivatkozva nem tudott. Vitt egy széket és leült a Kúria elé.
Hiába mondta ki a bíróság, hogy járna a segítség, továbbra is a 60–80 éves szülők pelenkázzák, etetik, fürdetik a 30–50 éves, súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekeiket.
A laphoz eljutott törvénytervezet szerint az épületek úgy veszítenék el közvagyon jellegüket, mint a magyar felsőoktatás nagy része.
Az e-rollerek ugyan joghézagokban gurulnak, de a Kúria szerint annyira azért nem, hogy annyit ne lehetne megállapítani: gépi hajtású járművekről van szó. A kormány azt ígéri, lesz KRESZ-módosítás, de azt nem árulják el, mikor. Pedig az e-rollerek szabályozása nagyon sürgős lenne.
Elfogadhatatlan minden kritika, ami a bírák kinevezésének törvényességét vagy a pártatlanságukat kérdőjelezi meg, érkezzen az a kritika a bírói szervezeten belülről vagy kívülről, itthonról vagy külföldről – tisztázta a Kúria elnöke közleményében.
A Momentum támadta meg a DK választását, korábban már azt is közölték, mit tesznek, ha nem nekik kedvező kúriai ítélet születik. Azt akarják megakadályozni, hogy „egy offshore-lovag országgyűlési képviselő lehessen”.
A Kúria szerint senkit nem lehet kirúgni a politikai véleménye miatt. Ezt egy SZFE-s oktató ügyében mondták ki, de az elbocsátott tanárok esetében is példaként szolgálhat.
Az „ideiglenes alkalmazási tilalom” nem jelenti az önkormányzati rendelet megsemmisítését, de „azonnali jogvédelem” azok számára, akik kifogásolják.
Varga Zs. Andrást még Senyei György és Schadl György is körberöhögte 2021-es telefonbeszélgetésben.
A kormányhivatal az önkormányzati rendelet kifogásolt rendelkezéseinek felülvizsgálatát és megsemmisítését kéri.
A Momentumos Tompos Márton a jogerős ítélet megszületését követően már végrehajtókat küldött a külügyre, de ezt a végrehajtást felfüggesztették.
Maafi Najibullah több mint 30 éve él Magyarországon, magyar a felesége, több tucat embernek adott munkát, erre most azzal szembesült, hogy "nemzetbiztonsági kockázatot" jelent.
Az is falfirkának számít, ami nem falon van, és teljesen mindegy, hogy annak mi a tartalma, legyen az akár politikai üzenet, akár cuki állatkás buszmegálló.
Nemcsak az Országos Bírói Tanács hatáskörét növelik, hanem a Kúria elnökének hatalmát is jelentősen gyengítik. A tét nem kicsi: a helyreállítási alap pénzei csak akkor érkeznek meg, ha az Európai Bizottság megfelelőnek tartja a most nyilvánosságra hozott módosításokat.
A legfőbb bírói testület hangsúlyozta: a véleménynyilvánítás szabadsága nem járhat mások tulajdonának megrongálásával, és nem csak az számít falfirkának, ami falra került. Ez az értelmezés mostantól kötelező a bíróságok számára.
Visszadobta az Alkotmánybíróság Hadházy Ákosnak a nemzeti konzultációra vonatkozó panaszát – korábban a választási bizottság, majd a Kúria is elutasította azt. A független képviselő most a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul, kérve annak kimondását, hogy a kormány akciója sérti a szabad választás jogát.