Elrendelte a Novae Financial végelszámolását a jegybank
A cégnek huzamosabb ideje alacsonyabb volt a saját tőkéje a jegyzettnél, hiába kért korrekciót a Magyar Nemzeti Bank.
A cégnek huzamosabb ideje alacsonyabb volt a saját tőkéje a jegyzettnél, hiába kért korrekciót a Magyar Nemzeti Bank.
Csütörtökön emeli a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betét kamatát – közölte az MTI-vel Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Hiába drágultak májusban már jól láthatóan a hitelek, a legnépszerűbb kölcsönökből több fogyott. A lakáscélú szerződéseknél a zöldhitel-roham még nagyon meglátszik a számokon, a babaváróban és a személyi kölcsönben inkább a kereslet stabilizálódásáról lehet beszélni az elmúlt hónapokban.
Két év alatt 900-1000 milliárd forintot érnek a kormány adóemelései és új adói, ezek 2022-ben 0,4, 2023-ban 1,5 százalékponttal növelik az inflációt. Az árstopok ezt bőven ellensúlyozzák – de nem tudni, a kormány mihez kezd velük ősztől, a jegybank azzal a feltételezéssel számol, hogy fokozatosan kivezetik őket. A kormány közel 2 ezer milliárdot szórt ki a választások előtt, ami a háztartások fogyasztásán keresztül a GDP-t pörgeti – és az importot, így hozzájárul az ország folyó fizetési mérlegének hatalmas hiányához.
Szokatlanul nagy, 1,85 százalékponzos kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank, amely ezzel igyekszik fékezni az inflációt. A hitelfelvevőknek arra kell számítaniuk, hogy az eddigiekhez hasonlóan a jegybank kamatemelései előbb-utóbb megjelennek a banki ajánlatokban, ám az áthárítás mértéke már csökkenhet.
Már csaknem 40 ezren kötöttek fogyasztóbarát személyi hitelszerződést, az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik. A jegybanki vizsgálatok szerint a fogyasztóbarát személyi hitelek döntő részét szabályosan, a pályázati kiírásnak megfelelően kínálják a bankok – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Hiánypótlások után sem felelt meg a Raiffeisen Bank az MNB előző határozatának, ezért járt az újabb büntetés.
Egy cégnél korlátozott véleményt írt a könyvvizsgáló, kettőnél visszautasították a véleménynyilvánítást.
Szükség esetén pedig haladéktalanul vizsgálatot indítanak a jogsértő pénzügyi intézményekkel szemben – közölte a jegybank.
Az idei első negyedévben sem volt drágább kötelező biztosítás, mint egy éve, miközben a kárkifizetések kiugróan megnőttek. Igaz, volt mire nem emelniük a biztosítóknak, mert korábban az MNB szerint túlárazottak voltak a kgfb-k.
A 2,5 százalékos kamattal még felvehető zöld hitel kapuzárási pánikja soha nem látott összegig tolta fel a lakáshitelezést áprilisban. A személyi hitelek átlagkamata megugrott, a betéteké azonban továbbra is csak messziről követi az inflációt.
Az MNB nagy kamatemelései az elmúlt félévben jobbára beépültek a lakáshitelek áraiba. A bankok nagyobb részt a személyi kölcsönök kamataiban is érvényesítették ezt. A hitelkereslet csökkenése azonban a továbbiakban már korlátozhatja a jegybanki kamatemelések átgyűrűzését a kölcsönökbe - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Három ötlete van az MNB-nek arra, hogy több 65 éven felüli dolgozzon: támogatni azokat, akik a nyugdíj után dolgoznak, emelni a nyugdíjkorhatárt, és felülvizsgálni a nyugdíjszámítás módját. Megnéztük, mennyi ezeknek az ötleteknek a realitása.
Sokkal több kamatot kellett fizetnie a jegybanknak, mint korábban, így annak ellenére nőtt a vesztesége, hogy a devizaárfolyam változása 146 milliárd forintot hozott.
A kamatstop vége nem okoz a devizahitelezéshez hasonló válságot, de például a nyugdíjasoknak és a gyermeket nevelők egy részének továbbra is szükségük lesz valamiféle támogatásra az MNB szerint. A jegybank továbbra is túl a alacsonynak tartja a bankok által a lakosságnak kínált betéti kamatokat.
Már a harmadik hullámban emelték a hiteleik kamatát a bankok májusban. Ezzel még az MNB korábbi kamatemeléseinek hatása épült be a kölcsönfeltételekbe, de egy hét múlva újabb döntést hoz a monetáris tanács.
A Magyar Nemzeti Bank és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közösen szervezi azt az adatelemzési versenyt, melynek praktikus célja is van a hazai gazdaságban. Június közepéig várják a nevezéseket.
Vizsgálja felül a kormány a nyugdíj és a nyugdíjkorhatár számításának módját, hogy több idős dolgozhasson, de jusson több nyugdíj a gyerekeseknek, a háromgyerekes anyáknak pedig biztosítsanak szja-mentességet – áll a Magyar Nemzeti Bank 203 oldalas javaslatcsomagjában. Matolcsy György vezetésével arról is írtak: halasztani vagy törölni kell már meghirdetett, de el nem indult állami kiadásokat, az embereket pedig rá kell venni, hogy a megtakarításaik egyre nagyobb részét tegyék magánegészségügyi vagy nyugdíjmegtakarításokba.
Az amerikai jegybank nem pusztán kamatemelési, szigorítási ciklusban van, jó eséllyel szándékosan igyekszik volatilitást előidézni, hogy a részvények és egyéb eszközök árfolyamán keresztül vagyoncsökkenést idézzen elő. A magyar jegybank alelnöke a háztartásoknak megtakarítást, a kormánynak költségvetési fegyelmet ajánlott. A frissen kinevezett miniszterelnök ezzel szemben rezsicsökkentést ígért.