200 milliárdos hitelt vesz fel az MVM
Az energiacég egy tizenkét résztvevős, belföldi és nemzetközi hátterű bankokból álló konzorciummal írt alá szerződést.
Az energiacég egy tizenkét résztvevős, belföldi és nemzetközi hátterű bankokból álló konzorciummal írt alá szerződést.
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Alapítvány (CÖF-CÖKA) egy fillért sem fordított politikai akcióra a Magyar Villamos Művek (MVM) 500 millió forintos támogatásából.
Nagyon nem akarja megmondani az MVM, miért adott 500 milliót 2016-ban a CÖF-nek, de most már a Fővárosi Törvényszék is kimondta, közre kell adni az adatokat. Az Átlátszó megnyerte a HVG által kirobbantott ügyben indult pert első fokon.
Paks II. Atomerőmű Zrt. néven működik tovább a két új blokk megvalósításért felelős projekttársaság, amely új logót is kapott. A váltással eltűnik az MVM a projekttársaság arculatából.
Előbb azt állították, hogy nem közpénz. Amikor kiderült, hogy mégis az, azt mondják, nem költötték a Jobbikot lejárató plakátokra.
Az ötszáz fős község volt sportpályáján építik fel az erőművet, részben uniós pénzből, körülbelül kétezer napelempanelből.
Kozmann György egykori világbajnok és olimpiai bronzérmes kenus államtitkári kinevezése idején alig több mint egy év alatt 23-szor szerződött két állami tulajdonú vállalattal százmillió forintot meghaladó értékben – írta a Direkt36.
Szél Bernadett adott be adatigénylést, de összesen mintegy 280 ezer forintot kérnek tőle az adatok kiadásáért, mondván, hogy sok munkába telik ezt összegyűjteni.
Együtt terjeszkedhet külföldön a Paks II.-t is építő orosz Roszatom és a jelenlegi atomerőművet működtető MVM.
Már ki is írták a honlapjukra. No, és a közpénzzel mi a helyzet?
Az állami tulajdonú MVM kommunikációs igazgatója valami nagyon fontosat mondott – szúrta ki a 444.hu.
Elismerte Lázár János, hogy közpénzt kapott a CÖF-CÖKA az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-től.
A CÖF-nek adott félmilliárdos támogatás verhetetlen, de nagy pénzeket kapott az MVM-től a veszprémi kézilabda, Demjén Ferenc, és több, a kormányhoz közeli alapítvány is.
Milyen lehet a komplettált egészséges étel, amit beígért a CÖF? Majd a Buday megmondja.