Tartós vízhiány miatt fordultak a gazdák a Belügyminisztériumhoz
Aszály még nincs, de súlyos a helyzet.
Aszály még nincs, de súlyos a helyzet.
Egészséges, kiegyensúlyozott étrend mellett nem okozhat problémát az aszpartám nevű édesítőszer jelenléte az élelmiszerekben, üdítőitalokban – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A közteher azóta szúrja a kormány szemét, amióta Márki-Zay Péter is indítványozta a bevezetését Hódmezővásárhelyen.
A Dunától keletre csak kisebb területeken, főleg Bács-Kiskun vármegye északi részén és Hajdú-Bihar vármegyében esett eleget az eső.
A kutak bejelentési kötelezettsége a háztartásokat is érinti, de a mezőgazdasági termelőket súlyosabban érintheti, hogy lejár a legalizálásra adott türelmi idő, és hét éve nem sikerült új szabályozást hozni. A regisztráció több százezer forint, és pár héten belül rendelkeznie kellene vele a gazdáknak, a hatóságok arra biztatják őket, hogy majd megoldják okosban.
Rezsitámogatást kaphatnak Hódmezővásárhelyen a rászorulók, a segély forrását a most bevezetett adóból fedeznék. A földadó miatt még a MAGOSZ is nekiment Márki-Zaynak, de végül a közgyűlésen megszavazták a képviselők.
Az élelmiszeripari költségnövekedést a fogyasztói árakba is be kellene építeni.
A miniszterelnök a MAGOSZ és az Agrárkamara által szervezett kongresszuson beszélt arról, hogyan érinti a magyar gazdaságot az orosz-ukrán konfliktus. Arra kérte a gazdákat, ne hagyják magukat lebeszélni a paksi bővítésről, mert ők járnak rosszul. Azt is közölte: a háború miatt új külkereskedelmi stratégiára van szükség, a kormány ezen dolgozik.
Az intézkedés a NAK szerint alapvetően a kiskereskedelmet érinti, ott is csak a profit „kis százalékát”.
Számlákat nyitott, majd Ghánába küldte a bankkártyákat a 69 éves nő. Amikor a számlákat zárolták, rokonait vette rá a pénzmosásban való együttműködésre.
Több uniós országban működik már olyan jégelhárító rendszer, amely itthon is lesz nemsokára. Lényege, hogy egy vegyület segítségével több, de kisebb jégszem keletkezik a levegőben, így megelőzhetőek a komolyabb károk.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megengedhetetlennek tartja, hogy a SAPS-támogatást az arra jogosultak nem vagy késve kapják meg, ezért az agrárkamara elnöke, Győrffy Balázs levélben fordult a Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökéhez, Palkovics Péterhez.
Kétszer fizet iparűzési adót az a gazdálkodó, aki termelői csoporthoz csatlakozott. Egyszer a saját forgalma után, majd ugyanazért az eladott termékért még egyszer, amikor végeredményben a termelői csoporton keresztül értékesített. Ráadásul hasonlóan az előbbihez, duplán fizetik az agrárkamarai díjat is. A gazdák nem értik, miért kell duplán adózni a sertés után, amit nyilvánvalóan egyszer adtak el. Hogy lesz ebből így 6 millió disznó?