Gergely Zsófia Itthon

"Már ha elkövette" – Kiss László mellett gyűjtenek aláírásokat a városi uszodában

Most már az sem biztos, hogy a százhalombattai önkormányzat a korábban ígérteknek megfelelően átnevezi a Kiss László uszodát, és közben ugyanebben az uszodában az edző melletti kiállást hirdető aláírásgyűjtő íveket kezdtek köröztetni, amelyeket edzők és önkormányzati alkalmazottak is aláírtak – derítette ki a hvg.hu. Még a gyerekükkel edzésre érkező szülők szignóit is gyűjtik a nyilatkozathoz, amely még azt is kétségbe vonja, hogy a mesteredző valóban nemi erőszakot követett el a '60-as években.

hvg.hu Itthon

Lemondott alpolgármesteri posztjáról Kiss László

Nem ment el a százhalombattai képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésére, írásban mondott le alpolgármesteri posztjáról Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. A testület elfogadta a lemondást. Később várhatóan a róla elnevezett uszodát is átnevezik, és a díszpolgári címet is visszavehetik tőle.

hvg.hu Itthon

Trágár stílusban rázott le egy riportert Kiss László

„Nem beszélek, hagyjon a p..csába” – ennyit dobott oda a 24.hu riporterének Kiss László Százhalombattán, amikor megpróbálta megkérdezni az úszóválogatott szövetségi kapitányát az 1961-es nemi erőszakról és az ügy miatt most kirobbant botrányról.

hvg.hu Itthon

Lesz, aki ma is tűzön-vízen át védeni fogja Kiss Lászlót

Az alpolgármesteri címet viselő Kiss Lászlót is várják a százhalombattai képviselő-testület délutáni rendkívüli ülésére, amelyet az úszókapitány nemierőszak-botránya miatt hívott össze a polgármester. Simán előfordulhat, hogy a város kiáll Kiss mellett, akiről a helyi uszodát is elnevezték. Azt is megtudtuk, hogy van olyan képviselő, aki tudott az edző büntetett előéletéről.

hvg.hu Itthon

Zsineggel akarta megölni kisgyermekeit egy nő Pest megyében

Vádat emelt az ügyészség egy százhalombattai nő ellen, aki nehéz körülmények között élt gyermekeivel. A gyerekek nevelését elhanyagolta, végül nehézségei miatt őket és magát is meg akarta ölni. A kisgyerekek csak azért nem haltak meg, mert fojtogatás közben anyjuk azt hitte, hogy már megfulladtak.

hvg.hu Gazdaság

Átlátszó: Kétmilliárdot bukhatott Százhalombatta a brókerügyön

Névértéken 1,9 milliárd forint hiányzik Százhalombatta önkormányzatának a bedőlt Hungária Értékpapír Zrt.-nél tárolt befektetéseiből – ezt maga az önkormányzat árulta el az Átlátszó.hu-nak, amikor az oknyomozó portál arról érdeklődött, megfelel-e valóságnak az az értesülés, amely szerint eltűnt egy jelentős összeg a vagyonukból.

1 2 3 4 5
Tíz kilométeres a dugó az M7-esen a Balaton felé

Tíz kilométeres a dugó az M7-esen a Balaton felé

Kínai kézbe kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

Kínai kézbe kerül a mátyásföldi Ikarus-telep

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea

Baranyi Krisztina nyerte az előválasztást Ferencvárosban

Baranyi Krisztina nyerte az előválasztást Ferencvárosban

Még egyet kavarnak a nagykörúti villamos menetrendjén, de szeptember elejére ígérik, minden rendben lesz

Még egyet kavarnak a nagykörúti villamos menetrendjén, de szeptember elejére ígérik, minden rendben lesz

Csoda robotvécéje lett Szegednek, csak időnként kinyílik

Csoda robotvécéje lett Szegednek, csak időnként kinyílik

Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Senkinek nem kellenek a Heti Válasz kiadványai

Senkinek nem kellenek a Heti Válasz kiadványai

Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

Paul Lendvai: Orbán a demokrácia védelmezőjéből a demokrácia halálának szerzője lett

Shane Tusup Hosszú Katinka olasz ellenfelével szövetkezik, de egy 15 éves magyar úszótehetséggel is bizonyítani szeretne

Shane Tusup Hosszú Katinka olasz ellenfelével szövetkezik, de egy 15 éves magyar úszótehetséggel is bizonyítani szeretne

Légibombát találtak a Kremlben

Légibombát találtak a Kremlben

A címlapról ajánljuk