Kigyulladt egy galvanizáló üzem Szolnokon
Hét ember tartózkodott a Nagysándor József úti üzemben, mindannyian épségben kijutottak.
Hét ember tartózkodott a Nagysándor József úti üzemben, mindannyian épségben kijutottak.
Mindkét autóba beszorult egy ember, őket a tűzoltók szabadították ki.
Négy új helikoptert adtak át Szolnokon, egy 20 gépből álló helikopterflotta részei lesznek. Szabó István államtitkár szerint nemsokára még 16 közepes kategóriájú gép beszerzése is elkezdődik.
Több ellenzéki városban is felmondta a helyi televíziókkal műsorgyártásra kötött szerződéseket az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
A szolnoki műtrágyakirály a Bloombergnek nyilatkozott, azt mondta, Csányi Sándorral való vitája miatt indulhatott hadjárat ellene.
Az oszlopot csak a vezetékek tartották, amikor a tűzoltók a helyszínre értek.
A személygépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen életét vesztette.
Arra is rá akartak venni egy férfit, hogy elnézést kérjen egy meg nem történt megerőszakolás miatt.
Nem várta meg a minap a kassai intercity a vonal egy szakszán közlekedő, elvileg pont ehhez a vonathoz csatlakozó pótlóbuszt, ezért az utasok Magyarországon maradtak éjszakára. Évente 70-90 ilyen, illetve hasonló panasz érkezik a MÁV-hoz. De mit kell tenni ilyen helyzetben?
A bejegyzés szerintük egész másra utal.
Amikor a propagandát vizsgáljuk, ritkán látunk túl a közmédia-TV2-Origo horizontján, pedig van élet Bayer Zsolton túl. Szerencsére időről időre megtartják az önkormányzati választásokat, amikor kiteljesedhet a helyi média is. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy a választáson csatatérnek számító vidéki városok televíziói hogyan számoltak be az önkormányzati kampány eheti rajtjáról.