Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tüttő Kata

hvg.hu Itthon

Visszavágott Tüttő Kata Tarlósék szexista beszólásaiért

„Nyomorúság, tehetetlenség, zavar és frusztráció azt. Ezeket az érzéseket hagyta bennem ez a történet” – ezt írta Tüttő Kata volt szocialista fővárosi képviselő a 168 Óra Online-on azzal kapcsolatban, hogy szexista megjegyzéseket tett rá a szerdai közgyűlésen Kovács Péter fideszes képviselő és Tarlós István polgármester.

MTI Itthon

"Budapest lepusztulását előidéző költségvetést fogadhat el a közgyűlés"

A tavalyinál 20 milliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat Budapest, ami azt jelenti, hogy még koszosabb, kátyúsabb lesz a város, romlik a szociális ellátások minősége, nehezedik a hozzáférés a kultúrához – mondta Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője. Frakciótársa, Tüttő Kata pedig egy saját maga által szexistának tartott hasonlattal érzékeltette a történteket.

hvg.hu Gazdaság

Kevesebb volt a szemét, mégis ugyanannyit számlázott az FKF Zrt.

A Fővárosi Közterület Fenntartó éves beszámolójából az derül ki, hogy 17 százalékkal csökkent a budapestiek által megtermelt szemét. Ez kettő hónapnak felelt meg, mégis ugyanannyit számlázott a lakosoknak a szemétszállításra, mint 2011-ben. Ez a fogyasztás visszaesésével is magyarázható – mondta el a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában Tüttő Kata.

MTI Itthon

MSZP: az emberekkel fizettetik meg a közműadót is

Az MSZP fővárosi politikusai szerint ha bevezetik a közműadót, azt végül közvetve vagy közvetlenül az emberek fizetik majd meg, így újabb teher hárul az egyébként is nehéz helyzetben lévő családokra. Közölték azt is, ha nem döntenek most a bölcsődei térítési díj eltörléséről, akkor azt az MSZP teszi meg 2014-ben.

MTI Itthon

Beszólt az MSZP Papcsáknak

Az MSZP szerint nagyrészt a kormányzati gazdaságpolitika miatt csökkenő bevételek okozták azt, hogy január 1-jétől több fővárosi kerület ingatlanadót vezetett be, illetve növelte annak mértékét. A szocialisták szerint ugyanakkor a kormánypárti vezetésű önkormányzatok rossz célra költik az ingatlantulajdonosok megadóztatásával keletkező bevételt.

MTI/Népszava Itthon

MSZP: vége lehet Budapest önállóságának

A fővárosi MSZP állítja: ha a Fidesz kiépíti az általa elképzelt új önkormányzati rendszert, akkor Budapestnek semmilyen gazdasági vagy döntési önállósága nem marad, mert a kormányhivatalon keresztül a várost bármikor el lehet lehetetleníteni.

MTI Itthon

Tüttő Kata nem tudja, miért kapott 150 ezer forintot

Tüttő Kata szocialista politikus, a Fővárosi Közgyűlés tagja nem emlékezett arra, hogy a baloldali ifjúsági szervezetek működését, rendezvényeit hogyan finanszírozták, azt sem tudta, hogy a vádban szereplő egyesülettől miért érkezett személyes bankszámlájára 150 ezer forint. Erről a szocialista politikus tanúkihallgatásakor vallott a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per hétfői tárgyalási napján.

1 2 3
Balogh Csaba: Most múlik pontosan

Balogh Csaba: Most múlik pontosan

Pár nap alatt világhírű lett, de tényleg olyan jó a DeepSeek MI? Kipróbáltuk, és ízelítőt kaptunk a kínai cenzúrából is

Pár nap alatt világhírű lett, de tényleg olyan jó a DeepSeek MI? Kipróbáltuk, és ízelítőt kaptunk a kínai cenzúrából is

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

Pálmafás, homokos tengerpart helyett kerítéssel és őrtoronnyal elzárt part várta a magyar utazási iroda ügyfeleit Srí Lankán

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

31 gyorshajtót fogtak a múlt héten a XVIII. kerületben

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Megnéztük, mi került 80 milliárdba a Nemzeti Bank felújításán, és milyen jóvátehetetlen hibákat vétettek - fotók

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

„Egy baktérium rágta a csontjaimat” – a halálközeli élményéről beszélt Jovanotti

„Egy baktérium rágta a csontjaimat” – a halálközeli élményéről beszélt Jovanotti

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

Sikerült a történelmi teszt: átlépte a hangsebességet a Concorde utódja – videó

A címlapról ajánljuk