szerző:
hvg.hu

„Mi hazavárunk!”, „Hiányzol itthonról!” feliratú üdvözlőtáblákkal akcióztak az MSZP politikusai a Liszt Ferenc repülőtér érkezési terminálján: ők várták az ünnepekre hazatérő, külföldön dolgozó magyarokat.

Tüttő Kata, az MSZP EP-képviselőjelöltje szerint ezzel akarták felhívni a figyelmet a kivándorlás okozta társadalmi problémákra és az MSZP-Párbeszéd közös európai programjára, amely megoldást jelentene a krízishelyzetre. 

Torzsa Sándor, a Societas-Baloldali Ifjúsági Mozgalom elnöke elmondta, hogy eddig hatszázezer fiatal hagyta el az országot, és további kétszázötvenezer készül távozni Magyarországról. Ehhez képest - mutatott rá - még egy államtitkár sincs a kormányban, aki a kivándorlási válsággal érdemben foglalkozna.

Torzsa úgy szerint, annak ellenére, hogy ma már minden hatodik magyar gyerek külföldön születik, addig a Fidesznek fontosabbak a harmadik országban élő keresztények, mint a kivándorolt magyar fiatalok sorsa. 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Üthet vagy visszaüthet a Huawei elleni támadás?

Üthet vagy visszaüthet a Huawei elleni támadás?

A Deutsche Bank mégiscsak kiadhatja Trump kölcsönügyleteinek dokumentumait?

A Deutsche Bank mégiscsak kiadhatja Trump kölcsönügyleteinek dokumentumait?

Nagycsaládos kedvezménnyel vesz autót? Ezt a matricát kell a szélvédőre ragasztani

Nagycsaládos kedvezménnyel vesz autót? Ezt a matricát kell a szélvédőre ragasztani

Fülke: Az Orbán-rezsimet már nem nevezhetjük demokratikusnak

Fülke: Az Orbán-rezsimet már nem nevezhetjük demokratikusnak

Az ideiglenes osztrák kormány visszavonta Stracheék egyik utolsó, a menedékkérőkre vonatkozó rendeletét

Az ideiglenes osztrák kormány visszavonta Stracheék egyik utolsó, a menedékkérőkre vonatkozó rendeletét

Brüsszel szerint semmin nem változtat Theresa May lemondása

Brüsszel szerint semmin nem változtat Theresa May lemondása