Hajós András: Magyarország öt legokosabb embere közül három a TGM
A zenész egy interjúban azt is elmondta, Schmidt Mária egyszer felkérte, írjon musicalt az 1956-os emlékévre. De nemet mondott.
A zenész egy interjúban azt is elmondta, Schmidt Mária egyszer felkérte, írjon musicalt az 1956-os emlékévre. De nemet mondott.
Nemcsak az jogsértés, amelynek folytán okvetlenül börtönbe kerül a delikvens. Vélemény.
A legutóbbi HVG-ben munkatársunk visszatért a Kiscsillag zenekar tusványosi fellépésére, fölidézve Tamás Gáspár Miklós ezzel kapcsolatos kritikáját is, kifogásolva – többek közt – Lovasi szélsőliberálisozós szóhasználatát. Ezúttal a zenész reagálását közöljük.
Cseresnyési László nyelvész ellenvéleménye a klasszikusok iskolai tanításáról, az igekötővel igenelésről, készségekről és tárgyi tudásról.
Természetesen nem kell féltenünk Orbán Viktor miniszterelnököt attól, hogy a rokonszenves fiatal képviselő gorombáskodik vele.
Legyen elég ebből a komédiából. Ha mindenki orbánista, vallják már be. Vélemény.
A NER felől nézve még a Gyurcsány-éra is letűnt aranykornak látszik, de aranykor itt sosem volt, főleg nem akkor. Vélemény.
A kancellárnak kinevezett ifjú bájgúnár nem tett egyebet, csak elcsórta a, hm, néppártosodó neofasiszták fő mondanivalóját, az iszlám veszélyt. Vélemény.
A felhígulás veszélye, szemben az Orbán-kormány tényleges politikájával, nem tűnik meggyőző érvnek a Jobbik elutasítása mellett. Vélemény.
Hogyan lehetséges, hogy választók – az egész világon – a közemberek (azaz saját maguk) átlagánál sokkal silányabb vezetőket emelnek maguk fölé?
Még papírrepülőre is alkalmatlan a nemlétező Soros-tervet leleplező kormányzati levél. Mintegy száz ember próbálta a Kossuth téri tüntetésen reptetni a szöveget, de nem jártak sikerrel. TGM viszont mindenkit megvigasztalt.
A „Soros-terv” abban áll, hogy Soros György írt egy cikket, amelyben nem az van, amit Orbán miniszterelnök úr hajtogat róla.
Orbán úrnak egyáltalán nincsenek ellenségei, szilárd faj- és nemzetvédő álláspontját majd’ mindenki osztja, csak ő nyíltan gondolja és mondja, hogy a balsorsú külföldiek dögöljenek meg, mert életben maradásuk azokat a keresztyén, európai „értékeket” veszélyeztetné, amelyekért Orbán úr és baráti köre él és hal.
Az MSZP egy korrupt, etatista kulturális aberráció még magyar mércével is, ha már. Vitacikk.
"El is fogadnám a bírálatot, ha lenne." Válasz a Momentum elnökségi tagjának.
A volt liberális politikus a mai MSZP-t egymagában semmiképpen nem tartja alkalmasnak az ország kormányzására.
Ebben a helyzetben az MSZP-nek szabad csak elindulnia, a kisebb ellenzéki pártok megőrizhetik magukat a jövőnek. Vélemény.
Orbán Viktor miniszterelnök úr – nem először – műveletlen szamárságokat beszél.