Járványhelyzetben is napi 695 millió forintot költött sportra a kormány
Napi 695 millió forintot költött sportra a kormány a veszélyhelyzet bevezetése óta.
Napi 695 millió forintot költött sportra a kormány a veszélyhelyzet bevezetése óta.
Egy férfit és egy nőt támadtak meg április végén Tatabányán, a gyanúsított már ül.
Összesen 11 kerékpárútra lehetett szavazni, a legtöbb voksot a Tatabánya–Tata szakasz kapta.
Összesen 97-en estek ki a munkából a Szent Borbála Kórházban, ahol gőzerővel folyik a munkatársak és a betegek szűrése .
A PCR-gép beszerzése óta elszabadult a koronavírus, de azt annak ellenére sem használják, hogy az önkormányzat szerint tesztekre is maradt pénz, egy labor pedig ingyen vállalta a működtetést.
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő hívta fel a figyelmet arra, hogy a szerdán lezárt Szent Borbála Kórházban a dolgozók tesztelését nem írta elő az országos tiszti főorvos.
Olvasónk apósát gyulladással és vízzel teli tüdővel szállították a tatabányai Szent Borbála Kórházba, ahol egy héttel később elhunyt. A család a kórháztól azt az információt kapta, hogy már el is hamvaszthatták hozzátartozójukat. A 68 éves férfit kétszer tesztelték koronavírusra, a második teszt eredményét nem ismerik.
A döntés a megyeszékhely központi telephelyén működő egységeket érinti.
A tatabányai kórházban dolgozó férfi a koronavírus-járvány első ismert áldozata az egészségügyben dolgozók körében.
Egy idős férfit pár nappal azelőtt vittek be a tatabányai kórházba, mielőtt kiderült, hogy ott 21 dolgozó, és kilenc beteg is megfertőződött, az egyik orvos lélegeztető gépen van. A beteg lánya szerint, az édesapja is ott kaphatta el a vírust, de senki nem kért bocsánatot.
Kilenc beteg is koronavírusos lett a Szent Borbála Kórházban.
Újabb egészségügyi dolgozó koronavírustesztje lett pozitív a tatabányai kórházban, így már összesen 17 fertőzöttről tudni. Többen karanténba kerültek. Kiderült, betegek is megfertőződtek, de az ő számukat nem közölték. A szerkesztőségünket megkereső Zsolt attól tart, a dialízisre szoruló 86 éves édesanyja is elkapta a vírust, akit pénteken szállítottak be a kórházba.
Az ott dolgozó 27 kórházi munkatársat letesztelték.
A diák szidalmazta a pedagógust, és ráütött a karjára is.
A gyerekek érzelmileg sérültek az események miatt.
A beruházást a magyar kormány is megtolja, 425 millió forinttal.
Anyósa és ismerősei is úgy tudják, hogy a gyermekeit megölő tatabányai férfi nem állt pszichiátriai kezelés alatt.
A rendőröket családi veszekedéshez riasztották, de már későn érkeztek.
A vádlott azt állította, hogy egy Maci nevű férfival ölt meg két hajléktalant Tatabányán.