Tizenötezer gyerek biztatja a magyar válogatottat az azeriek ellen
Öt nap alatt megtelt a nézőtér azon része, amit meg lehetett tölteni.
Öt nap alatt megtelt a nézőtér azon része, amit meg lehetett tölteni.
Még a kiszabott pénzbírságot is csökkentette az UEFA fegyelmi testülete. A mi ügyünkben hallgatnak.
Az Európai Labdarúgó-szövetség összesen 600 ezer fát tervez elültetni a következő Európa-bajnokság helyszínein.
A budapesti csapatnak az eljárás 1000 eurós költségét is meg kell térítenie.
Négymilliárd euró ment el erősítésekre.
A harmadik csapat a Ludogorec lesz a H jelű csoportban – derült ki a nyoni sorsoláson.
A magyar klub a BL-selejtező első három körében összesen 1,14 millió eurót (376 millió forint) gyűjtött, az Európa Liga főtáblájára jutásért pedig további 2,92 millió eurót (964 millió forint) kap.
A Craiova elleni, botrányos véget ért Európa Liga-meccsről döntött a szövetség etikai bizottsága.
A kispesti drukkerek tiltakoztak az UEFA döntése ellen.
A kispesti szurkolói rigmusok miatt vizsgálódik a szövetség.
Az Európai Labdarúgó-szövetség elutasította a klubnak a botrányos véget érő Craiova elleni meccs miatt benyújtott óvását.
Nem zárta ki a román Craiovát a botrányos Európa Liga-selejtező miatt.
Rekordnak számító 19,3 millió jegyigénylés érkezett az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) a 2020-as kontinensviadal első értékesítési szakaszában.
A korábbi UEFA-elnököt a 2016-os Európa-bajnoksággal, valamint a tavalyi oroszországi világbajnoksággal kapcsolatban is kikérdezték a rendőrök.