Keményen megbüntette a Honvédot az UEFA

A Craiova elleni, botrányos véget ért Európa Liga-meccsről döntött a szövetség etikai bizottsága.

  • hvg.hu hvg.hu
Keményen megbüntette a Honvédot az UEFA

A testület augusztus 22-én tárgyalt a budapesti klub játékosainak és szurkolóinak a román csapat stadionjában tanúsított viselkedéséről, és úgy döntött, hogy összesen 30 250 eurós bírságot szab ki. Ebből 20 ezret rasszista megnyilvánulások, 5 250-et a csapat nem megfelelő viselkedése miatt, további ötezret pedig rendzavarásért.

Emellett részlegesen le kell majd zárni a klub stadionját a következő hazai nemzetközi mérkőzésükön; négyezer helyet nem értékesíthetnek – olvasható a csapat honlapján.

A Budapest Honvéd megjegyezte: azt az eljárást, amelynek nyomán most büntetést kaptak, az európai szövetség hivatalból indította.

Közben még az etikai bizottság előtt van a klub fellebbezése, amelyet azért nyújtottak be, mert a testület elutasította az óvásukat. A Honvéd eredetileg azért fordult az UEFA-hoz, mert az augusztus 1-jei meccset álláspontjuk szerint félbe kellett volna szakítani, amikor a román szektorból a pályára dobott hanggránát miatt a hosszabbítás 119. percében megsérült a játékvezető. Az eset miatt több mint fél órát állt a játék, majd tizenegyespárbaj következett, amit elbukott a magyar együttes.

A Honvédnál úgy látják, hogy a helyiek képtelenek voltak garantálni a játékosok és bírók biztonságát, a mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal dobálták a futballistákat, köpködték a melegítő cserejátékosokat, így a Honvéd labdarúgóinak folyamatos "félelemben kellett futballozniuk".

Beadványukat augusztus 5-én utasította el az UEFA, arra hivatkozva, hogy a botrányos események az utolsó előtti percben történtek, így azok már nem befolyásolták a mérkőzés végkimenetelét, ezután fellebbeztek.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.