Ázsia leggazdagabb embere mégsem támad fel a romjaiból, vesztegetéssel vádolják az Egyesült Államokban
A hír hatására az üzletember anyavállalatának részvényei 22%-ot estek egy nap alatt.
A hír hatására az üzletember anyavállalatának részvényei 22%-ot estek egy nap alatt.
Más országokba telepítik az exportot a jövőbe tekintő kínai cégek, hogy termékeik bejuthassanak az USA piacára akkor is, ha Trump 60 százalékra emeli a vámot.
A Jeep Wrangler 4xe Willys ’41 Special Edition szupermodern formában repít vissza a múltba.
Több hónapig tartó tanakodás után Joe Biden amerikai elnök engedélyt adott arra, hogy Ukrajna Oroszország területén lévő célpontokat is támadhasson a nagy – 250-300 kilométer – hatótávolságú amerikai rakétákkal. A döntés jelentős változást hozhat a frontokon, ám önmagában nem változtatja meg gyökeresen az ezer napja tartó háború menetét. Már csak azért sem, mert a Moszkva szerint eszkalációt hozó engedélyt az új elnök, Donald Trump visszavonhatja.
Egy hónappal ezelőtt a McDonald’s húspogácsájában lévő nyers hagymával volt hasonló probléma.
A Kormányzati Hatékonyság Minisztériumának élére Elon Muskkal együtt kijelölt Vivek Ramaswamy szerint nincs szükség 4 millió kormányzati alkalmazottra.
A magyar közvélemény akkoriban sem értette igazán a külpolitika reálfolyamatait, így a kádári propaganda könnyedén befolyásolhatta a forradalom utólagos értékelését.
Vélhetően sikerül is nekik.
Újabb drákói tiltásokkal az afgán nők alakját és hangját is el akarja tüntetni a nyilvánosság elől a Talibán. Afganisztánban az USA három évvel ezelőtti távozásával az erőszak alábbhagyott, de egyre súlyosabb a gazdasági és a humanitárius válság.
Az európai szövetségesek egyre inkább készülnek a béketárgyalásokra, amelyeken szóba jöhet, hogy Ukrajna engedjen át területeket Oroszországnak, ha megfelelő biztonsági garanciákat kap.
Rövid távon erősítheti Donald Trump győzelme a szuverenista, nacionalista európai pártokat, de hosszú távon fejfájást okozhat Orbán Viktornak az új amerikai gazdaság- és biztonságpolitika. Van esély alkura, de ahhoz jó ajánlat és jó alkusz kell. Daniele Albertazzi politológus az új világrendről.
Korábban ez a hálózat az Iszlám Államot is támogatta.
A leendő miniszter szerint a gyermekkori kötelező védőoltások autizmust okoznak.
Mint a reflektorfénytől az út közepén ledermedten álló őz, úgy figyeli Európa, ahogy száguld felé a meglepően fölényes győzelmet arató Donald Trump négyéves elnöksége. És míg Amerika egyértelmű választ adott, hogy merre kíván haladni, az unió legfontosabb országa kormány nélkül maradt.
Jack Teixeira egy Discord-szobában osztott meg szigorúan titkos katonai dokumentumokat.
A DOGE nevében minisztérium, hivatalosan azonban csak tanácsadó testület lesz, a világ leggazdagabb emberére így nem vonatkoznak majd az összeférhetetlenségi szabályok.
Benne van persze a pakliban Elon Musk és Robert F. Kennedy Jr. kinevezése is.
Éveken keresztül alaposan megcsapolta a Pentagon költségvetését.
A Google adatai szerint a kivándorlási kedv rekordokat döntöget az Egyesült Államok keleti partvidékén.
A hivatalban lévő amerikai elnöknek jogában áll rendelkezni 6 milliárd dollárról, és végre az engedélyt is megadhatná Kijevnek arra, hogy amerikai fegyvereket is felhasználhassanak az Oroszország belső részei ellen végrehajtott támadásokhoz.