Minden eddiginél nagyobb tanácskozást szervez a szexuális botrányok miatt a Vatikán
Ferenc pápa a világ minden püspöki konferenciájának elnökét meghívta. A meglehetősen kényes témában még soha nem tartottak ekkora tanácskozást egyházi vezetők.
Ferenc pápa a világ minden püspöki konferenciájának elnökét meghívta. A meglehetősen kényes témában még soha nem tartottak ekkora tanácskozást egyházi vezetők.
Egy magas rangú vatikáni tisztségviselő 2006-os levele az AP hírügynökség szerint megerősíti, hogy a Szentszéket már 2000-ben értesítették Theodore McCarrick volt bíboros szexuális visszaéléseiről.
A pápa lemondását követelő érsek a tradicionalisták szövetségese, a hatalmi harc mellett pedig komoly teológiai vita is állhat a háttérben.
A pennsylvaniai főállamügyész azt mondta, konkrét jelentések bizonyítják, hogy a Vatikánba is eljutott az esetek híre.
A katolikus egyházfő szóra sem méltatja azokat a vádakat, amelyeket a Vatikán volt washingtoni nagykövete juttatott el a katolikus sajtóhoz.
Azért hálás, hogy a média felkapta a hírt. A szerzetes tíz éve készül a papságra, remélhetőleg két év múlva elérkezik a papszentelés pillanata is, amit már nagyon vár. Majd arról értekezik, mi segítheti a papi pályára készülőt abban, hogy önmaga szexualitásával minél egészségesebben éljen.
Azt írták: erkölcsileg elfogadhatatlannak és bűnösnek tartják az ilyen tetteket.
A katolikus egyház feje időzített bombaként írta le a pénzügyi derivatívákat, vagyis azokat a befektetési ügyleteket, amelyek értékét más értékpapírok, mögöttes termékek árfolyama határozzák meg.
Egyedülálló Lamborghini Huracan RWD-t árvereznek el hamarosan, a kocsit tavaly kapta Ferenc pápa. Az aukcióra május 16-án az RM Sotheby’s monacói rendezvényén kerül majd sor.
Szombatra virradóra meghalt Alfie Evans, az a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, 23 hónapos brit kisfiú, akinek jogi és etikai kérdéseket feszegető ügyében a Vatikán és a lengyel kormány is megpróbált szerepet vállalni.
A vatikáni rendőrség nagy mennyiségű gyermekpornó birtoklása és terjesztése miatt őrizetbe vett szombaton egy nyugalmazott szentszéki diplomatát, aki korábban a Vatikán egyesült államokbeli nagykövetségén teljesített szolgálatot.
A testvériesség fontosságát hangsúlyozta Ferenc pápa húsvéthétfőn a Szent Péter téren összegyűlt zarándokok előtt.
Ferenc pápa elismerte a Kína által kinevezett hét püspököt. A lépés része a Vatikán és a kommunista állam közötti kapcsolatok javítását célzó történelmi egyezménynek.
Hivatalos ökumenikus párbeszédet kezd egymással a két egyház.
Ferenc pápa változtatott a katekizmuson, így az most már minden esetben elítéli a halálbüntetést. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a változtatás nem mindenkinek fog tetszeni.
Több magyar vonatkozású boldoggá avatási eljárás is folyamatban van a Szentszéknél, a bíboros ügyében csütörtökön döntés születhet.
Az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt - mondta vasárnap Ferenc pápa a nagy olaj- és földgázipari vállalatoknak a Vatikánban összegyűlt vezetői előtt.
Ferenc pápa hamarosan találkozik is a papok által elkövetett szexuális visszaélések áldozataival.
Először nevezett ki a pápa női tanácsadókat a Hittani Kongregációba.
Ferenc pápa nem akkora forradalmár, hogy a pokolt eltörölje.