hvg.hu/MTI Kult

Hogyan lehet megbirkózni a múlt sötét árnyaival?

A Srbenka című horvát film kapta a legjobb emberi jogi film díját, a nemzetközi diákzsűri különdíját pedig a Semmi sem mutatja című ukrán film érdemelte ki a 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Csatlós Hanna Kult

Bátorságra és elszántságra tanítanak a nagymamáink

Ha valami igazán megéri, az nem más, mint dokumentumfilmet forgatni a saját nagyszüleinkről. Mert nincs is izgalmasabb annál, mint megérteni azt, ahogyan ők éltek fiatalon. Bicsák Boglárka a két nagymamáját vette filmre, alkotásának pedig a létező legkedvesebb címet adta: Megint elfelejtettem nefelejcset hozni. Villáminterjú a rendezővel.

Csatlós Hanna Kult

Minek filmezik a hajléktalanokat, hogy mindenki lássa?!

Ha csak egy dokumentumfilmet nézne meg a héten, akkor Domokos János, hajléktalanokról és az őket önkéntes módon segítő keresztény közösségről szóló filmjét ajánljuk. Már csak azért is, mert a köztévé nem biztos, hogy leadja valaha. A te neved című film után garantáltan más emberként jön majd ki a moziból. Villáminterjú a rendezővel.

hvg.hu Kult

Itt mindent elvesztünk, amitől nők vagyunk

Hagyományosan erős a Verzió Fesztivál az emberi jogokkal kapcsolatos filmfelhozatalban, nincs ez másként idén sem. Hogy működik egy fehérorosz női börtönszínház vagy egy sajátos nevelési igényű gyerekeket befogadó zseniális svájci iskola? Hogyan lehet feldolgozni az értelmetlen háború borzalmait?

hvg.hu Kult

Értelmetlennek találja a saját munkáját? Ezeket a filmeket nézze meg!

Ezen a héten a novemberben induló 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjából szemezgetünk, hogy a különböző szekciók legizgalmasabb filmjeit ajánlhassuk önöknek. A munka világa elképesztő változásokon megy keresztül, ideje hát elgondolkodnunk rajta, hogy mit jelent számunkra, mi a szerepe, és hogy a túlhajszolt hétköznapokban mégis mennyire feszíthetjük túl a húrt.

hvg.hu Kult

Az ön mobilja is ezen az afrikai szemétdombon végzi

A következő napokban a novemberben induló 15. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál programjából szemezgetünk, hogy a különböző szekciók legizgalmasabb filmjeit ajánlhassuk önöknek. A bolygónk és fajunk kilátásaival kapcsolatban például meg kell állapítanunk, hogy egy földi pokolhoz hasonlító szemétégető tablója sokkoló, de azt is értékeljük, ha valaki nem a sötét jövőről prédikál, inkább számba veszi, mit tehetünk.

Dercsényi Dávid Kult

Ha visszajössz külföldről, megbuktál? – dokumentumfilm a hazatérő magyarokról

Kudarc, ha valaki haza akar jönni egy anyagilag kényelmesebb helyzetet jelentő külföldi állásból? Milyen egyéni, családi gondokat és kérdéseket vet fel a visszatérés? Mi az az otthon? A politika leegyszerűsítő üzenetein túl próbál nézni egy magyar dokumentumfilm, amely arra keresi a választ, miért jönnek haza a kivándorolt magyar munkavállalók.

Bicsérdi Ádám Kult

Kósa Lajos grimaszáért már megérte megcsinálni ezt a filmet

"Ezen a munkán életek múlnak" – vallja a lakhatásért küzdő civil szervezet, A Város Mindenkié munkáját bemutató film a Nem szegényeknek való vidék rendezője, állítását pedig a film abszolút igazolja. Hiánypótló és megrázó alkotás egy csoportról, amely kudarcai ellenére sem nyugszik bele abba, hogy kereslet és kínálat, 30 ezer hajléktalan és 400 ezer üres lakás nem talál egymásra.

Bicsérdi Ádám Kult

Az nem létezik, hogy ezek a sztorik hidegen hagyják – indul a Verzió Filmfesztivál

Az idei, talán minden eddiginél szélesebb filmkínálattal jelentkező Verzió Filmfesztiválon nem csak a jövő évi Oscarra esélyes dokumentumfilmeket láthatunk, de olyan képeket, benyomásokat kaphatunk Magyarországról és a világról, amiket a hírekből aligha ismerhetünk meg. A szíriai polgárháború névtelen hősei, egy kínai szeméttelep gyerekmunkása vagy külföldről hazaköltöző magyarok – tíz izgalmas filmet ajánlunk a Verzió programjából.

Bicsérdi Ádám Kult

Philip K. Dick víziója már valósággá vált, csak még nem tudjuk, mihez kezdjünk vele

A népharag miatt idegösszeomlást kapó futballistákról, a bebörtönzött ukrán filmrendezőről, és Aleppó romjai alól embereket mentő csapatról is elképesztő dokumentumfilm készült, melyeket ismét a Verzió Filmfesztiválon nézhetünk meg itthon. Réz Anna, Mundruczó Kornél és Thuróczy Szabolcs is személyesen ajánlja az emberi jogi fesztivált.

hvg.hu Kult

A rák miatt lebénult csellós története nyert a Verzión

A cselló jobb oldalán című filmje kapta a legjobb diákfilm díját, a Havanna Tranzit című német-holland-kubai koprodukciónak a legjobb emberi jogi dokumentumfilmnek járó elismerést ítélték oda, míg közönségdíjjal az iráni Rohszareh Gaem Magami Sonita című alkotását jutalmazták a 13. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztiválon.

Bodnár Zsolt Kult

Tízévesen férjhez adták volna, inkább illegális rapper lett

Az afgán Sonita Alizadeh még mindig csak 19 éves, de már kétszer ki akarták házasítani. Másodjára már a menekülést választotta. Iránban rappelni kezdett, pedig ott ez a férfiak privilégiuma. A róla szóló, jelenleg a Verzió fesztiválon vetített dokumentumfilm ráadásul a műfaji határokat is durván feszegeti.

hvg.hu Kult

8 égetően fontos dokumentumfilm, amit látni kell a Verzión

Budapesti dizájnerdrog-függők, idősekről gondoskodó szociorobotok, országhatárokon felhúzott falak és akaratuk ellenére kiházasított nők – ez csak négy téma, amivel a jövő héten induló Verzió Filmfesztivál foglalkozik. Összesen nyolc dokumentumfilmet ajánlunk most a fesztivál gazdag programkínálatából.

hvg.hu Kult

Ha képben akar lenni a világról, itt a helye

Indul a Verzió Filmfesztivál, amely ezúttal is a világot és hazánkat napi szinten foglalkoztató ügyekről ad árnyaltabb képet. Az érpataki polgármestert, egy pszichiátriára küldött leszbikus lányt, vagy a menekültek érkezésére szélsőségesen reagáló falut lakóit is közelebbről ismerheti meg az elmúlt évek díjnyertes dokufilmjeiből.

hvg.hu Kult

Egy hétre Budapestre látogatnak a világ legjobb történetei

A Lenin-kultusz utolsó hívei, svéd torrentoldal a bíróságon, pekingi netről lenevelő tábor, egy egykori magyar tartótiszt vallomása - hosszan folytathatnánk még a sort, de felesleges. A Verzió Filmfesztivál idén is a világ, és hazánk dokumentumfilm termésének krémjéből válogat. Saját kedvenceinket ajánljuk a rendkívül erős mezőnyből.

MTI Élet+Stílus

Tanzániai albínók életéről szóló film nyerte a Verziót

A nap árnyékában (In The Shadow Of The Sun) című tanzániai film nyerte el a közönség szavazatai alapján odaítélt 2000 dolláros Verzió-díjat és a diákzsűri döntése alapján kiosztott 100 ezer forintos különdíjat is a 10. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi zárónapján. A film albinők életét mutatja be Tanzániában.

hvg.hu Kult

Szívszorító történetek a Verzió Fesztiválon

November 10-ig látogatható még a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelynek keretében öt helyszínen lehet megtekinteni a közelmúlt témába vágó hazai és külföldi dokumentumfilmjeit - többek közt az észak-koreai munkatáborból megszökött Szin Donghjok történetét.

hvg.hu Kult

Kiosztották a díjakat a Verzió Filmfesztiválon

A vasárnap véget érő 8. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon az 1500 eurós Verzió-díjat a közönség szavazatai alapján Az ősz aranya – Autumn Gold című, 2010-ben készült osztrák-német alkotás nyerte el, amelynek rendezője Jan Tenhaven.

1 2 3
Miért énekel ma B. B. King a Google főoldalán?

Miért énekel ma B. B. King a Google főoldalán?

Elutasította az NVB Puzsérék fellebbezését, Berki indulhat a választáson

Elutasította az NVB Puzsérék fellebbezését, Berki indulhat a választáson

Nikolics ismét gólt szerzett

Nikolics ismét gólt szerzett

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

A nyílt színi szex és a turisták miatt szűnt meg a péntek délutáni meztelen férfifürdőzés a Rudasban

A nyílt színi szex és a turisták miatt szűnt meg a péntek délutáni meztelen férfifürdőzés a Rudasban

Videó: A hangja teljesen olyan, mint egy mai Forma–1-es kocsié a Mercedes-AMG szuperritka utcai autójának

Videó: A hangja teljesen olyan, mint egy mai Forma–1-es kocsié a Mercedes-AMG szuperritka utcai autójának

Máris megugrott az olajár a szaúdi olajterminálok támadása miatt

Máris megugrott az olajár a szaúdi olajterminálok támadása miatt

Lezuhant a trapézról egy magyar artista egy boszniai előadáson

Lezuhant a trapézról egy magyar artista egy boszniai előadáson

Kövér szerint az ellenzék polgárháborút akar

Kövér szerint az ellenzék polgárháborút akar

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Népszava: Leválthatják a honvédelmi minisztert

Népszava: Leválthatják a honvédelmi minisztert

A címlapról ajánljuk