Halálra gázoltak egy férfit Vácon, aki megpróbálta megakadályozni, hogy elvigyék a kocsiját – videóval
Az autórabló sofőrnek nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt kell bíróság elé állnia.
Az autórabló sofőrnek nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt kell bíróság elé állnia.
Az ellenőrzés során többek között mintegy egy tonna nem nyomon követhető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert vontak ki a forgalomból, találtak több éve lejárt terméket is.
A fórumot szervező helyi ellenzéki vezetés szerint nem csoda, hogy a lakosok bizalmatlanok, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, nincs protokoll arra, ha ilyen gyár környékén történik baleset.
A város korábban ivóvíz-korlátozást vezetett be, miután megsérült a Samsung-gyár szennyvízvezetéke, de a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szerint a váci ivóvíz továbbra is alkalmas fogyasztásra.
Dunakeszi és Vác állomások között pótlóbuszok járnak, jelentős késésekre kell számítani.
A 16 éves lány és a 18 éves fiú nem voltak bekötve, mindketten kirepültek és a helyszínen meghaltak.
A sofőr ügyvédje ezzel nem ért egyet.
Mexikóba viheti el az IBM a gyártást Magyarországról. A dolgozók egy részét máshova helyezik át, a többieknek az iparági szabványok szerinti végkielégítést ígérnek.
Két cég hatékony együttműködésének alapja a bizalom, amit az eredmények igazolnak a legjobban. Így van ez az elektronikai gyártással, szolgáltatással foglalkozó ZOLLNER Kft. és a szállítmányozási megoldásokat kínáló Liegl & Dachser esetében is.
Már most milliókat bukhattak az ügyleten a vevők és még a legjobb esetben is évekbe telhet, mire felépülnek a lakásaik, már ha felépünek egyáltalán.
I. Judit szerdán tűnt el, a rendőrség megerősítette, hogy az ő holttestét találták meg.
A kocsi nagyjából 10 méterre a parttól merült el, egy kajakos vette észre.
Márciusig csak egy Európa Liga-selejtezőre fogják kinyitni a váci sportcsarnokot.
Alkalmi tolvajok akartak elhajtani egy autóval Vácon. A sofőr a motorháztetőre ugrott, vesztére.
Egyelőre csak találgatnak a régészek, hogy került elő az agyar egy neolit és bronzkori területen.
Azzal hívta a rendőröket egy férfi, hogy meglőtték, a támadói pedig még mindig a lakásban vannak. A TEK is kivonult, de csak a telefonálóval volt dolga.
A Földváry téri lakótelep szelektív hulladéktárolói csurig megteltek. Az esetet az állami kukaholding is vizsgálja.
A baleset a Vác, illetve Vácrátót és a Nyugati pályaudvar közötti vasúti forgalmat érinti.
A férfi éppen tiltott szert adott el, amikor elkapták a rendőrök.
A férfi két női táskával menekült el, a rendőrök két nap alatt elfogták.