Baleset az M2-esen, teljes az útzár
Két autó ütközött Vácnál.
A lány pontos leírást adott egy férfiról és az eset körülményeiről.
Még egy kapavágás sem történt, inkább másra kérik az 5 milliárdot a kormánytól.
A vasúti sínekre hajtott egy személyautó Vácnál; az érkező nemzetközi gyorsvonat elgázolta a járművet. Az autó vezetője és utasa a helyszínen meghalt vasárnap éjjel.
Öt tűzoltót kellett kórházba vinni, miután felborultak a járművükkel, amikor egy imitált tűzhöz érkeztek.
Több százan voltak a szombati váci baleset miatt feltorlódott kocsisorban, de csak hatan voltak hajlandóak segíteni a szakadó esőben.
Soltvadkert és Bócsa között pedig az 54-es főúton vesztette életét egy sofőr.
Az Emmi államtitkára Vácott felavatta a keresztény hit és a nemzeti büszkeség szimbólumának, Klebelsberg Kunó államtitkárának, Kornis Gyulának a szobrát.
A Vasas az első félidőben hátrányban volt, az edző a szünetben "Ady-stílusban" próbálta átadni az utasításokat.
A jelenleg bővítés alatt álló M2 egyik friss szakaszán elég furcsa módon próbálják az autósokat megóvni a veszélytől.
Egyszer az életben mindent ki kell próbálni. Mondjuk a lopást nem feltétlen kéne.
Két férfit tetten értek a rendőrök, amikor a kábítószert adták-vették.
Zajlik a felkészülési szezon a magyar másodosztályú labdarúgó klubok között is, több csapat is pályára lépett szombaton. Történt egy brutális sérülés is.
Ferjancsics László úgy gondolja, csak áthúzódó számlák és az áram díjának csökkenése miatt lettek kisebbek a költségek.
Szerdán Egerben, Nyíregyházán, Vácon és Debrecenben, valamint Bécsben és Varsóban tartottak tiltakozó megmozdulásokat.
A gödöllői független polgármester helyett Vác fideszes vezetőjét választották az északkelet-magyarországi szemétszállítást végző önkormányzati társulás élére.
A mű egy két világháború között népszerű szobrász alkotása, amelyet elvileg a váci vár alatt fognak felállítani.