Otthonában gyártott tiltott teljesítményfokozókat egy váci férfi
A férfi éppen tiltott szert adott el, amikor elkapták a rendőrök.
A férfi éppen tiltott szert adott el, amikor elkapták a rendőrök.
A férfi két női táskával menekült el, a rendőrök két nap alatt elfogták.
Egy el nem készült akadémiára adott támogatást kért vissza az önkormányzat az utánpótláscsapatokat működtető egyesülettől, hiába.
A váci diadalív közelében áll az új Kolodko-szobor.
Elmondása szerint összevesztek, és a 6 éves gyerek nem volt hajlandó vele bevásárolni menni.
A személyautó motorja kiszakadt a helyéről.
A vonatok a váci állomásnál a helyszínelés végéig két vágányon nem közlekedhetnek.
Kiírták a pályázatot a váci Duna-híd tervezésére, a végeredmény alapjaiban változtathatja meg a Szentendrei-sziget hangulatát.
Az összehordott szemét és rongyok kaptak lángra a romos épületben.
Három éve várja a szentendrei önkormányzat a kormány által nekik szánt pénzt a rossz állapotú műemléki épületek felújítására. Vác ugyanígy járt, az ügyben illetékes Magyar Turisztikai Ügynökségnél hallgatnak.
A Continental áthelyezi Makóra a hűtő- fűtő rendszerek gyártását. A cég szerint ezzel az üzletág versenyképességi kihívásaira válaszolnak.
A szombat esti robbanást először gázrobbanásnak vélték. A történtek miatt 108 ember volt kénytelen ideiglenes szálláshelyen tölteni az éjszakát.