Szupergazdagok: Több adót akarunk fizetni!
Davosban a Világgazdasági Fórumon fordult a kormányokhoz 205 „patrióta szupergazdag”, akik „csökkenteni kívánják a társadalmi egyenlőtlenséget.”
Davosban a Világgazdasági Fórumon fordult a kormányokhoz 205 „patrióta szupergazdag”, akik „csökkenteni kívánják a társadalmi egyenlőtlenséget.”
Szlovákia is különadót vetett ki az olajtársaságra, és eredetileg 70 százalékos mértékről volt szó, ez csökkent 55-re, de az olajcégek szerint ez is túlzó.
A lépésre amiatt kerített sort Dubaj, hogy a turizmust fellendítsék.
A magyar kormány 2022 végén azzal a feltétellel fejezte be a közös sarc ügyének gáncsolását, hogy az Európai Unió megadott nekünk egy könnyítést, melynek köszönhetően nem csökken az ország vonzereje a befektetést fontolgató multik szemében. A globális minimumadó azonban így is kellemetlen változásokat hoz a nálunk működő nemzetközi vállalatok életébe, ami akár áremelésekbe is torkollhat.
Aki idén lett anya, bukja a kedvezményt.
Egy apró módosításban rejtették el az emelést.
A rendelet ráadásul mától már hatályos is.
A hódmezővásárhelyi polgármester az adó bevezetéséből tervezte finanszírozni a nehéz helyzetbe került családok támogatását, az Agrárminisztérium szerint viszont ezzel uniós jogot sért.
A miniszterelnöknek címzett nyílt levelükben nem utalnak konkrétan a hatósági üzemanyagár eltörlésére a taxisokat képviselő szervezetek.
Akinek csak egy vadászlese van Nagydobsza területén, annak nem kell fizetnie.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a minimálbér adómentességét sem tudja támogatni.
A nagy értékű ingatlanokra kivetett építményadót a fővároson szűk területen vetheti csak ki, de talán a kerületek is követik majd ebben.
A gazdák szerint a miniszterelnök által is támogatott adónem ellehetetlenítené a vidéki kisközösségeket.
A szabály a veszélyhelyzet végéig érvényes, és némileg eltér attól, ami a társasági adóra vonatkozik.
Több százezer fiatal élt a 25 éven alattiak adókedvezményével, a legtöbben júliusban. Fejeként és havonta akár 65 ezer forintot is spórolhattak vele.
Továbbra is kapjuk olvasóink leveleit az új katatörvénnyel kapcsolatban, továbbra is szakértők, ezúttal Zara László, az Adótanácsadók Egyesülete elnökének segítségével igyekszünk válaszolni rájuk.
Több százezer embert érint a katatörvény adóév közbeni átalakítása, olvasóink pedig elárasztottak minket kérdéseikkel. Az első sokkon, úgy fest, már mindenki túl van, és a jövőjét kutatja. Ebben próbálunk mi is újabb válaszokkal segíteni.
Számtalan kérdés, téma merült fel a katásokban most, hogy a kormány megszünteti eddig ismert formájában az egyik legegyszerűbb adózási formát. Ezeket gyűjtöttük össze, és szakértők segítségével próbálunk eligazodni az útvesztőben.
A törvénycsomagot hosszú hónapok munkája előzte meg.
Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága 2019 óta próbált hozzájutni a volt elnök adópapírjaihoz.