Újfajta drónt tesztelt az amerikai légierő, 5200 km a hatótávolsága
Az XQ-58A Valyrie harci drónt évek óta fejleszti az amerikai légierő és a Kratos nevű cég, nemrég pedig egy újabb repülési teszten ment át a szerkezet.
Az XQ-58A Valyrie harci drónt évek óta fejleszti az amerikai légierő és a Kratos nevű cég, nemrég pedig egy újabb repülési teszten ment át a szerkezet.
Tiszavölgyi Dávid a sötétedés után induló és érkező járatokról készített egy-egy fotót.
A Stratolaunch Roc nevű repülőgépe átrepült a Mojace-sivatag felett úgy, hogy már a Talon-A-t is rögzítették hozzá.
Az Xpeng nevű cég repülő autója 2 tonnát nyom, ennek ellenére könnyen tud repülni – még akkor is, ha egy-két rotor leáll a levegőben.
Az egyik utas vette videóra, hogyan szikrázik és lángol az egyik Airbus A320-as jobboldali hajtóműve.
Az AWWA Sky Whale nevű koncepció annak ellenére, hogy igazi luxusérzetet ad az utas számára, kifejezetten környezetbarát utazást kínál.
Ötven éve, 1972. október 26-án halt meg Igor Sikorsky repülőgép-tervező, a helikopter atyja.
A HondaJet Elite II 13 ezer méteres utazómagasságra, valamint 781 km/h sebességre is képes.
Egyelőre nem tudni, mi okozta azt a balesetet, amely során az amerikai légierő egyik F-35-ös repülőgépe zuhant le az amerikai Utah államban.
Egy koreai startup közösségi közlekedésként képzeli el a jövőbeli taxizást, különleges járművükben ugyanis többen, akár heten is ülhetnek.
A NASA tervei szerint az X-59 kódjelű repülőgép úgy fogja majd átlépni a hangsebességet, hogy az nem jár hangrobbanással.
Az amerikai hadsereg egyik ikonikus fegyvere, az Apache helikopter – egész pontosan az AH-64 Apache – már 35 éve szolgál. A Boeing most bejelentette: elkészítette a harci jármű továbbfejlesztett, frissített verzióját.
A Wisk Aero bemutatta a saját fejlesztésű repülő taxiját, amely négy utast képes egyszerre szállítani.
A nyugati államok által hozott szankciók miatt az Airbus és a Boeing a jövőben nem tud új gépeket, sem pedig alkatrészeket leszállítani Oroszországnak, ami ezért alternatív megoldásokat keres.
A floppy lemezek felett már eljárt az idő, ám egy amerikai cég még mindig árulja őket.
A brit Vertical Aerospace által kifelesztett VX4 most emelkedett először úgy levegőbe, hogy a pilóta ott ült a fedélzeten. Igaz, egyelőre csak 1 méteres magasságba, és csupán 10 percet repült.
Valószínűleg az időjárási körülmények miatt futott túl a futópályán a West Atlantic egyik teherszállító repülőgépe, ami a franciaországi Montpellierben szállt le.
A MasterCard egy speciális repülőgéppel vitte a magasba Luis Figót és társait, hogy egy jó kis mérkőzést játszanak le lebegés közben.
A Silent Venus nevű drón repülési tesztje a fejlesztő Undefined Technologies szerint jól sikerült, így minden adott ahhoz, hogy 2024-ben már vásárolni is lehessen belőle.
Meghaltak azok a pilóták, akik vasárnap szenvedtek repülőgép-balesetet egy légibemutató közben.