Bekapcsolták Európa legnagyobb akkumulátorát, 300 ezer otthont láthat el árammal
A brit Pillswood projekt három hónappal a tervezett határidő előtt tudott elindulni, így nagy segítség lehet az energiaválság leküzdésében.
A brit Pillswood projekt három hónappal a tervezett határidő előtt tudott elindulni, így nagy segítség lehet az energiaválság leküzdésében.
A Drako Dragon hatótávja az ígéretek szerint meghaladja a 670 kilométert.
A közel 2000 lóerős Rimac Nevera bebizonyította, hogy nemcsak 0-100-as gyorsulás tekintetében van ott a szeren.
A Prius ötödik generációja teljesen új designnal és minden korábbinál hatékonyabb hajtáslánccal debütált.
A limitált szériás Ioniq 6 villanyszedán árcéduláján mintegy 27 millió forintos összeg szerepel.
A zuffenhauseniek legújabb elektromos modellje szinte ugyanúgy gyorsul, mint egy Forma–1-es autó. Beültünk a Porsche GT4 e-Performance-ba, mely németes alapossággal préselte ki belőlünk a levegőt. Az utolsó szusszig.
A vadonatúj iX1-nek az akkumulátora is helyben, Regensburgban készül.
Hamarosan érkezik a Porsche első 100 százalékban villanymotoros hajtásláncú szabadidő-autója, melynek álcázott prototípusával testközelből ismerkedtünk meg.
Hangja ugyan továbbra sincs túl sok a petrolheadek számára kicsit se íze, se bűze Formula-E autóknak, de mostantól minden korábbinál erősebbek, fürgébbek és már "gyorstankolhatók" is a boxutcában. Jövünk minden részlettel a harmadik generációs autókról és főleg a Porsche-féle verzióról.
Bár a mai androidos csúcskészülékek nagyobb akkumulátorokkal rendelkeznek, az Apple hardverének energiahatékonyságát több ilyen modell sem felülmúlni – derült ki egy új tesztből.
A C5 Aircrossból egy újabb zöld rendszámos kivitel érkezett, a korábbi verziónak és a plugin hibrid C5 X-nek pedig nőtt a hatótávja.
A japán gyártó kompakt SUV-ja az eddiginél sokkal nagyobb kapacitású akkumulátort kapott.
A japánok új elektromos modelljét nehéz bármilyen kategóriába besorolni.
Idén majdnem az Év Autója lett a Renault első 100 százalékban elektromos Megane-ja – kipróbáltuk, hogy tényleg ennyire jó-e a francia gyártó 450 kilométeres hatótávúnak ígért szemrevaló újdonsága.
Az akár 6 személynek kényelmes utazást biztosító újdonság egy feltöltéssel több mint 800 kilométert képes megtenni.
Az ötvenedik születésnapját ünneplő Civic szupermodern hajtással felvértezett új generációja úgy fogyaszt keveset, hogy közben vezetési élmény fronton sem igazán lehet okunk panaszra. Teszten a piac jelenlegi legjobb hibridje.
A tisztán elektromos hajtásláncú szedán egyedi megjelenésű, sötét tónusú kivitelben debütál.
A petíció aláírói azt üzenik a polgármesternek, hogy Debrecennek levegőre és vízre van szüksége, nem akkumulátorgyárra.
Az F-150 villanymotoros változata a korábban ígértnél is jobban gyorsul.