Kilépett a Momentumból Balogh Csaba, Göd polgármestere
Gödön az akkumulátorgyár miatt volt a legtöbb probléma, valamint az, hogy helyben szétesett az ellenzéki vezetésű önkormányzat.
Gödön az akkumulátorgyár miatt volt a legtöbb probléma, valamint az, hogy helyben szétesett az ellenzéki vezetésű önkormányzat.
Ahol most még egy 4 literes biturbó V8 hörög, ott a jövőben egy villanymotor fog cincogni.
Megérkezett a teljesen új fejlesztésű, elektromos hajtásláncú E-Transit Custom.
A Roadster rajongói számára jó hír lehet, hogy újraindult a modell előrendelési folyamata.
Az értékesítési listák elejét a Tesla két újabb modellje uralja.
Minden eddiginél gyorsabban lehet feltölteni a lítium-ion akkumulátorokat egy apró változtatásnak köszönhetően. A módszer kidolgozói szerint ez segítheti az elektromos autók elterjedését, de persze mindenféle akkus készülék esetében jól jöhet.
Európában lassan már minden negyedik új személyautó elektromos vagy plugin hibrid.
Az új városi kisautó várhatóan 7 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100-as tempóra.
A Tata Motors egy jövőbe mutató elektromos koncepcióautóval rukkolt elő.
Több felmérés is igazolta már, hogy az okostelefon-tulajdonosok kívánságlistájának élén áll a minél hosszabb akkumulátoros üzemidő. A Samsung megoldása ötletes módon növelné az akku kapacitását.
Hatalmas mint egy hosszan elnyúló alacsonyabb hegyvonulat. Nehéz, mint az ólom. És akkorát üt, mint egy dupla dupla eszpresszó. Ez a Mercedes-AMG EQS 53 4Matic+, mely e mellett földöntúli luxussal kényeztet és elvileg ugyebár megmenti a bolygónkat.
Rengeteg hétköznapi eszköz használ lítiumion akkumulátort, például az elektromos autók, a mobiltelefonok, a laptopok és sok más hordozható készülék. Azonban a szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a termelés messze nem éri el azt a mennyiséget, amire az elektronikai iparnak szüksége lenne. A tét nagy, ugyanis a klímaváltozás elleni harcban a lítiumakkumulátoroknak hatalmas szerepe van. A Deutsche Welle videója.
A Polestar 2 alapmodellje mostantól nagyobb kapacitású akkumulátorral készül.
A Wiesmann újdonsága a legnagyobb csendben és kevesebb, mint 3 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra.
Megosztó formaterv, hangsúlyosan elektromos hajtás, szupermodern technika. Megérkezett a teljesen új 7-es széria, melynek i7-es villanyautó változatát alaposan körbefotóztuk.
A Tesla Model S új kihívójának európai forgalmazása a nyáron kezdődik meg.
A karakteres külsejű villanyautó mostantól akár digitális külső visszapillantó tükörrel is rendelhető.
Az Xpeng újdonsága 450 kilométert meghaladó hatótávolsággal rendelkezik.
Az újdonság felvázolja számunkra, hogy körülbelül milyenek lesznek az amerikai luxusmárka közeljövőben érkező elektromos modelljei.
A bajor gyártó bőven 500 lóerő feletti elektromos luxusautójának alaposan megkérik az árát.