Szeret 1-2 órával tovább aludni hétvégén? Akkor van egy remek hírünk
Svéd kutatók több mint 38 ezer ember alvásai szokásait követték 13 éven át. Most tették közzé a megfigyelésük eredményeit, melyek sokak számára megnyugtatók lehetnek.
Svéd kutatók több mint 38 ezer ember alvásai szokásait követték 13 éven át. Most tették közzé a megfigyelésük eredményeit, melyek sokak számára megnyugtatók lehetnek.
Az éjszakai baglyok korábban halnak, mint a korán kelők – állapították meg amerikai és brit kutatók. Most először bizonyították, hogy a jelenlegi, korán kelőknek kedvező társadalmunkban az éjszaka aktív emberek egészsége forog kockán. Több figyelmet a baglyoknak!
A magyarok több mint 9 százaléka szenved krónikus inszomniában.
Az okostelefonok korában szinte minden mérhetővé vált, még az alvásunk minősége is. Ám érdemes a lakossági alvásmérő- és elemző appokhoz egészséges kétellyel viszonyulni, mert könnyen átverés áldozatává válhatunk.
A jövő évtől több ponton változnak az előírások – jelentette be az oktatásért felelős államtitkár.
Úgy tűnik, a történelem során az emberiség jó ideig sokkal egészségesebben állt hozzá az alváshoz, ám az ipari forradalom óta egyre csak szenvedünk a kialvatlanság-válságtól. Ráadásul ma már a neten terjedő tévhitek is rontják az alvásélményünket.
A spirálként emlegetett méhen belüli gyógyszerleadó rendszerek betegtájékoztatójában eddig is szerepelt a lehetséges mellékhatások között a depressziós hangulat és a depresszió, de egy új vizsgálat eredményei nyomán esetleg módosíthatják később a betegtájékoztatót és az alkalmazási előiratot.
A Semmelweis Egyetem pszichiáter szakembere szerint az alvászavar és a betegségek között egyfajta "tyúk-tojás" kapcsolat van, nehéz megmondani, hogy az alvászavar miatt alakult-e ki egy betegség vagy a betegség első tünete az alvászavar.
Mindannyian alszunk, ki sokat, ki keveset, ki örömmel és könnyen, ki muszájból és nehezen. Ahány ember, annyiféle alvási szokás, egy azonban közös: agyunkban és testünkben ugyanazok a létfontosságú folyamatok mennek végbe.
A gyászoló családok szerint a busztársaság, a Pizolit Kft. felelős a tragédiáért, mert egy alvászavarral küszködő sofőrt osztottak be egy hosszú, éjszakai vezetést is magába foglaló útra.
Az „idő pénz”, „az alszom majd a sírban”, illetve a „csak túlóra árán juthatok előre, és kapom meg az év végi prémiumot” típusú mondatok mindannyiunk számára ismerősek. De tisztában vagyunk-e azzal, hogy korunk hazug mantrái hogyan teszik tönkre az egészségünket, sőt az egész életünket?
Max Richter brit zeneszerző Tökéletes alvás címmel komponált nyolcórás altató lemezt az alvászavarokkal küzdőknek. A klasszikus zenei album főként vonós darabokat, kellemes, könnyed zongoraszólókat és néhány szöveg nélküli vokált tartalmaz. Az altató zene egy szolgáltatás, amire elő lehet fizetni, de ősszel nyolcórás alvókoncert is lesz belőle Berlinben.
Évezredek óta megfigyelt, évtizedek óta tudományosan is megerősített tény, hogy a megfelelően kiválasztott zene segít az elalvásban, és gyógyítja az alvászavarokat.
Egy nő kipróbálta, hogy mi történik, ha napi 8 óra helyett csak 6 órát alszik egy héten át.
Az elalvás sokszor még akkor sem könnyű, ha fáradtak vagyunk. Ilyenkor mindent bevetünk, hogy végre álom jöjjön a szemünkre, de egy skót kutatás szerint az ellenkezőjét kellene tennünk.
Fura dolgokat művel az ébredés utáni néhány percben? És ez sűrűn előfordul? Akár alvászavarban is szenvedhet, és ez most már hivatalos.
Nyáron jobb vagy rosszabb az alvászavarosok helyzete? A hőségre sokan panaszkodnak, de van, aki a ilyenkor tud jobban aludni. Tanácsok a nyári rossz alvóknak.
Több mint hatmillió magyar számára a tavaszi időszakra eső óraátállítás maga a pokol. Ennyi ember szenved ugyanis Magyarországon krónikus alváshiányban, azaz legalább fél, de inkább 1-2 órával kevesebbet alszik a szükségesnél. Pechükre tavasszal visszafelé, tehát egy órával korábbra állítjuk az órát. Tippeket adunk, hogy ne úgy kezdődjön a jövő hete, mintha fejbe verték volna. Az altató például tilos!
Apró trükkökkel segíteni lehet azon, hogy mélyebb, hosszabb és kiadósabb legyen az alvásunk, és karikáktól mentesen ébredjünk.
Mindannyian ismerjük a délutáni rövid alvás áldásos hatását: frissebben, energikusabban folytatjuk utána a napot. Ám nem mindegy, mennyi időt szánunk a délutáni szunyókára. A túl sok és a túl kevés is fordítva sülhet el. Mi az ideális?