Egy légikatasztrófa miatt perelik be az Apple-t
Az áldozatok családtagjai hisznek annak a szakértőnek, aki szerint az Egyptair gépe egy túlmelegedett Apple-eszköz miatt zuhanhatott le.
Az áldozatok családtagjai hisznek annak a szakértőnek, aki szerint az Egyptair gépe egy túlmelegedett Apple-eszköz miatt zuhanhatott le.
hvg.hu
Élesedik a verseny a két legnagyobb amerikai technológiai cég, az Apple és az Amazon között: a presztízsküzdelem tétje az, hogy melyikük éri el előbb az ezermilliárd dolláros piaci értéket. Az Apple közelebb van, az Amazon jól hajrázik.
hvg.hu
Kár volna legyinteni az Apple Watchra, mint a pénzesek luxuskütyüjére, ismét bebizonyosodott, hogy az egészségügyi funkciókkal felruházott óra adott esetben életet is menthet.
hvg.hu
Folytatódik a macska-egér harc az Apple és a bűnüldöző szervek között: az iOS 11.4 még nehezebbé teszi, hogy oldják egy iPhone zárolását.
hvg.hu
A világ egyik leggazdagabb embere – és egyúttal Bill Gates jó barátja – Warren Buffett a napokban jelentette be, 75 millió darab Apple-részvényt vásárolt. Ennek kapcsán a Microsoft alapítója is elmondta a sokakat talán meglepő véleményét az Apple-ről.
hvg.hu
Az Apple bluetoothos füleséhez készült egy kábel, így nem kell félni attól, hogy a fülhallgató bármelyik egységét elveszítjük.
hvg.hu
Bár a tavalyi iPhone-ok is támogatták a gyorstöltést, az Apple az idén alapból biztosítaná azt, hogy ne kelljen sokat várni az új iPhone-ok feltöltésére.
hvg.hu
Ming-Chi Kuót a világ legjobb Apple-elemzőjeként emlegetik, azonban a jövőben már nem hallhatunk tőle tippeket az almás cég terveiről.
hvg.hu
Az Apple új robotja pillanatok alatt szétkapja a megunt, kidobott iPhone-okat. Ez a szétszedés nem öncélú, szépen illeszkedik a cupertinói cég környezetvédelmi törekvéseibe.
hvg.hu
A nemzetközi viszonylagban is méregdrágának számító iPhone X árazását ért sok kritika ellenére, tovább nőtt a kereslet az Apple készülékei és szolgáltatásai iránt.
hvg.hu
Nincs vége a piszkálódásnak: néhány napja felkerült két új videó a YouTube-ra, amely szerint mind az az App Store, mind az iPhone fotózási képessége lepipálja a konkurenseket. Persze hogy a Google Play és az androidos készülékek jutnak az eszünkbe.
hvg.hu
Mostanság sokat hallani arról, hogy nem megy igazán jól az iPhone X, februárban mégis ezt a telefont vették meg a legtöbben.
hvg.hu
Egy olyan szabadalomra kapott zöld utat az Apple, amelyik védheti a felhasználók szemét, ha a sötét szobában kapcsolják be okostelefonjukat.
hvg.hu
Lehet, hogy nem csupán hardvermódosításokat hoznak a 2018-as iPhone-ok, hanem megváltozik az elnevezési protokolljuk is. Legalábbis így véli az egyik elemző.
hvg.hu
Elég sok kritika érte mostanság az Apple-t amiatt, hogy sajátosan áll a nem hivatalos Apple-szervizekhez, és iOS-frissítésével működésképtelenné teszi az ilyen helyeken javított iPhone 8 készülékeket. Egy frissítés most ennek az ellenkezőjét bizonyítja.
hvg.hu
Biztonsági figyelmeztetést adtak ki a Symantec kutatói: az iOS egyik (amúgy hasznos) funkciója zöld utat adhat a hackereknek, akik ellophatják az iPhone-on, iPaden tárolt adatokat.
hvg.hu
Mintha csak Dávid szállt volna harcba Góliáttal: egy norvég javítóműhely tulajdonosa nem félt megküzdeni az Apple-lel a bíróságon.
hvg.hu
Egyre több felhasználó találkozik audio-problémákkal az iOS 11.3-ra történő frissítés után.
hvg.hu
Felháborodtak a hozzátartozók, amikor a floridai nyomozók egy halottasházban próbálták az elhunyt férfi ujjával feloldani annak telefonját.
hvg.hu
Bár csak néhány hónapja van közöttünk a jubileumi iPhone, máris vége az életciklusának – legalábbis így véli néhány iparági elemző.
hvg.hu