Lázár beintett a milliárdos állami autóvásárlásnak
Vége lehet a spórolásnak, három év alatt hatmilliárd forintért vásárolhatnak új autókat a költségvetési szervek – írta a napi.hu.
Vége lehet a spórolásnak, három év alatt hatmilliárd forintért vásárolhatnak új autókat a költségvetési szervek – írta a napi.hu.
hvg.hu
Idén már 25-30 százalékkal emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja, júniusban személyautóknál már 26 ezer forint fölött járt az átlagdíj – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
MTI
Lopott volt az az autó, amellyel szemtanúk szerint 100-zal száguldva menekültek valaki elől, és egy gyereket is majdnem elsodortak kedden Kerepesen. A kocsit végül egy villanyoszlop állította meg. Annyira összetört, hogy a tűzoltóknak kellett kivágniuk a bent ülő sérülteket. Három embert súlyosan állapotban vittek kórházba – hangzott el a szerdai RTL Híradóban.
hvg.hu
Július elsején lép hatályba a szabálysértési törvénynek az a módosítása, amely szerint a magyar gépjárművel külföldön elkövetett szabálysértés esetén az ottani hatóság megkeresésére meg kell adni a magyar üzembentartó adatait.
MTI
Az autók átírásánál trükköző csalót fogott a NAV.
hvg.hu
Egy 1927-es Bugatti kabriót 920 ezer euróért, azaz 287 millió forintért vásárolt meg árverésen egy amerikai múzeum - jelentette be kedden a Paria francia aukciósház.
MTI
Összesen 870,5 millió forintért vásárol delegációs járműveket a kormány a védett személyek szállításához - derült ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
hvg.hu
Tragikus állapotokat talált az autószervizek és autósboltok ellenőrzése során a fogyasztóvédelmi hatóság. Átverés, lehúzás, garancia hiánya, nem kellő tájékoztatás, nem létező jótállás, árazás hasra ütve.
hvg.hu
Tőzsér Dániel egy 102 milliós Ferrarival érkezett a válogatott edzésére a litvánok elleni, pénteki felkészülési meccs és a finnországi Európa-bajnoki selejtező előtt – írta a Blikk, amely ennek apropóján összeszedte, a válogatott tagjai milyen autókkal közlekednek itthon.
hvg.hu
Minek a saját lakás, a saját autó, a nyaraló vagy a mosógép? Lehet lakni, vezetni, nyaralni és mosni közösségi alapon is, ráadásul így sokkal szórakoztatóbb. A nyugati fiatalok csak hozzáférést akarnak, nem tulajdont, és nem a munka, hanem a szórakozás köré szervezik az életüket. Kezdjen ismerkedni az új életstílussal, ha a gyerekeit meg akarja érteni. Ők nem akkor fogják magabiztosnak érezni magukat, ha birtokolják a vagyont, hanem akkor, ha nem kell törődniük vele.
Torontáli Zoltán
Egy csaknem négy méter mély árokba hajtott egy furgon Szentendre belterületén péntek délután, a sofőr megsérült – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
Egy túl alacsonyan szálló drón csapódott egy autó szélvédőjének Dortmund közelében. A 40 centis szerkezet nem okozott nagy kárt a járműben.
MTI
Mindössze hét készült belőle, és az egyetlen fennmaradt angol mozibusz most cserélt gazdát: a 22 üléses, 92 lóerős kultúrjárgányt az ebay-en 120.000 fontért hirdették meg.
hvg.hu
Emelkedett a Lengyelországban forgalomba helyezett új autók száma áprilisban éves szinten, miután az előző két hónapban csökkent.
MTI
Demonstráció miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz kedden Budapest I., V. és VI. kerületében.
MTI
Lezárult a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kormányzati autók vásárlására kiírt eljárása, amit egyedüli ajánlattevőként nyert meg az állami autóbeszerzések állandó szereplője, a Porsche Hungaria Kft. nettó 430,7 millió forintért – írta a napi.hu.
hvg.hu
Rajt-cél győzelmet aratott a magyar versenyző a túraautó-világbajnokság (WTCC) második mai futamán a Hungaroringen, miután az első versenyen nyolcadikként ért célba.
hvg.hu
Öten megsérültek, amikor autóval ütközött egy mikrobusz az 57-es főúton, Lánycsók közelében csütörtökön – közölték a katasztrófavédelemtől.
MTI
Kigyulladt egy autó a nyolcadik kerületben csütörtök reggel a Mária utca és a Csepreghy utca kereszteződésénél. A tüzet gyorsan eloltották.
hvg.hu
A válság nem vetette vissza a casco-szerződések számát, és 2008 óta olyan jelentősen csökkent az ilyen biztosítások átlagdíja, hogy ma már érdemes idősebb autókra is, teljeskörű cascót kötni - derül ki két biztosító, az Union és a Genertel vizsgálatából.
MTI