Honda Civic-teszt: oszd meg és uralkodj!
A Honda legfrissebb középkategóriás modellje igencsak megosztó külsőt kapott. 1,5 literes turbómotorjáról és futóművéről viszont csak jót tudunk mondani.
A Honda legfrissebb középkategóriás modellje igencsak megosztó külsőt kapott. 1,5 literes turbómotorjáról és futóművéről viszont csak jót tudunk mondani.
A hosszú név nem mindig garancia a nagy tudásra, de a Seat Leon Cupra ST 300-ra a spanyolok bátran rátehették a kockás versenyzászlót.
Demeter Péter
Isztambulban aszfalton és terepen próbálgattuk feszegetni a legújabb zuffenhauseni sportkocsik és terepjárók határait. Hogy meddig jutottunk? Rögtön kiderül.
Kipróbáltuk a divatterepjárót, melynek utasterében olyan csend és békesség uralkodik, mint egy buddhista templomban, és amely járgányban ennek ellenére egy kisebb dózis MX-5 is felfedezhető.
Miközben az olaszországi kerékpáros körverseny, a Giro d’Italia Európa egyik legmagasabban fekvő hágóját a Stelviót mászta meg, az Alfa Romeo is bevállalt egy olyan küldetést, ami igazán megizzaszthatja. Kijöttek az első szabadidő-autójukkal, amelynek eladások terén (is) helyre kellene tennie a márkát.
Demeter Péter
Azért van annak valamilyen petrolheades bája, amikor a régi M3-as anyósülésben figyelő tulaja fennhangon követeli, hogy 7000-es fordulat alatt ne váltsuk már el a következő fokozatot. Balatonfüreden jártunk, oldtimereket láttunk.
A dél-koreai gyártó kicsit megkésve, de kapásból hatalmas lendülettel rúgta be a környezettudatosság ajtaját. Megnéztük, hogy az új Ioniq mit tud vegyes-, illetve tisztán elektromos hajtásrendszerrel.
Megérkezett a középkategória egyik legfontosabb autójának második generációs kiadása. Továbbra is megvan benne az erős felfelé törekvés, amit a nevéhez illesztett Grand Sport is hangsúlyoz.
Demeter Péter
Egy hetet töltött Budapesten az autóarisztokrácia két díszpéldánya, az egyenként is százmillió forint felett startoló Rolls-Royce Ghost és szellemtestvére a Wraith, amely egy csintalan skót kísértetről kapta nevét. Kipróbálhattuk őket, ráadásul mindkettőből a sötét erőt hirdető Black Badge példányokat.
Demeter Péter
Az elődjénél könnyebb, tágasabb és szemrevalóbb Swiftnek talán csak az a baja, hogy már nem Esztergomban készül. És az 1 literes, hibridesíthető turbómotorral még élvezetesen is vezethető.
A Renault tervezői a Grand Scenic esetében igen jó munkát végeztek. Már ami a külsőt illeti. A szépségnek ezúttal sajnos áldozatául esett a praktikum.
Kívül egyedi sportos vonalvezetést, belül luxusminőségű anyagokat ígér a bajorok négyajtós kupéja, négykerékhajtása miatt pedig sínautóként viselkedik a kanyarokban.
Erre a csodaszerű képződményre a szabadidejében búzát simogató Rákosi és apparátusa éppúgy tág szemekkel pisloghatott, mint a Barátok köztön és Facebookon szocializálódott mostani új nemzedék. Retró teszten a Cyklomobil.
Az olaszok ismét bebizonyították, nagyon tudnak autót rajzolni, majd képesek azt úgy hangolni, hogy ne a megérkezés, hanem maga az utazás legyen az élmény.
A Ford megejtette a Kuga esetében éppen esedékes ráncfelvarrást. Modernebb vonalvezetés, gyorsabb fedélzeti rendszer és egy új erőforrás a 2017-es Kuga arzenáljában.
Nagy forradalom van a Toyota háza táján, a japán márka egy divatos autót csinált. A legendás ár/érték-harcosok klubjába, a Toyoták közé beküldtek egy karakteres szereplőt. Nem csoda tehát, hogy gyanakvással fogadtuk az új jövevényt.
Demeter Péter
Szakavatott szemek viszonylag könnyedén kiszúrhatják, hogy az M240i lemezei alatt átlagon felüli technika lapul, a többség viszont csak egy szürke bajor kupét lát benne. Ez a furcsa kettősség lehetőséget ad arra, hogy elvegyüljön a tömegben, igény esetén viszont még a szomszéd Porschéját is gond nélkül legyorsulja.
Radovits Dávid
Mióta az első képek bekerültek a hírfolyamokba a Suzuki fiatalos autójáról, látszott, megfogta a közönséget. Kipróbáltuk, hogy tudja is, vagy csak ígéri a fiatalosságot.
Demeter Péter
A néhány napja a PSA-nak eladott Opel máris elhozta Budapestre az új kompakt városi SUV modelljét.
A tisztán elektromos meghajtás kiválóan passzol a kifejezetten városi használatra szánt parányi mikroautókba, melyek hangtalanok, gyorsan, rövid idő alatt feltölthetők. És sajnos elég drágák.